Visszavitték a börtönbe Czeglédy Csabát

Pénteken este ismét őrizetbe vették a korábban különösen nagy vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett - hat milliárd forintot meghaladó - költségvetési csalással gyanúsított, és a tavaly nyár óta tartó előzetes letartóztatásból mentelmi joga miatt csütörtökön szabadult Czeglédy Csabát, aki független jelöltként indul az országgyűlési választáson Szombathely 1-es számú választókerületében.

A politikus mentelmi jogát a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a legfőbb ügyész kérésére péntek délután függesztette fel, és internetes hírportálok szerint már aznap este őrizetbe vették szombathelyi lakásán a NAV nyomozói.

Az őrizetbe vételre a nyilvánosságra került információk szerint egy szintén nagy vagyoni kárt okozó, üzletszerűen elkövetett gazdasági jellegű bűncselekmény miatt került sor. Az őrizetbe vételt az ügy tárgyi súlyával, a szökés, elrejtőzés, a tanúk esetleges befolyásolása, illetve a bűnismétlés veszélyeivel indokolta a nyomozó hatóság. Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt), ügyvédként az MSZP és a DK jogi képviseletét is ellátta több ügyben.