Érd 42 milliárd forint támogatást már megkapott

Érd 42 milliárd forint támogatást már megkapott

A Modern városok programban Érd rendelkezésére álló 70 milliárd forintból már 42 milliárd a városba került. Ezt mondta a térség országgyűlési képviselője szerdán érdi sajtótájékoztatóján, amelyet közösen tartott a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszterrel és Érd polgármesterével.

Aradszki András (Fidesz-KDNP) a beruházások közül a közintézmények színvonalának emelését, az iskolák, óvodák és egészségügyi létesítmények fejlesztését emelte ki. T. Mészáros András (Fidesz-KDNP) polgármester úgy fogalmazott, hogy a Modern városok programban érintett települések közül a források felhasználása tekintetében Érd áll az első helyen. Az utak burkolását nevezte a város legégetőbb gondjának, a 300 kilométert érintő beruházás költsége 50-60 milliárd forint. Mivel Érd a központi régióban található, az ottani beruházások a magyar költségvetés támogatásával valósulnak meg, tehát “nem igaz az, hogy az országban csak az Európai Unió forrásaiból történnek fejlesztések” – mondta Kósa Lajos miniszter.

A miniszter a személye körüli sajtóhírekkel kapcsolatban a megjelent nagyszámú újságíró kérdéseinek meghallgatása után közölte: “Az érintett hölgy egy csalássorozatot hajtott végre, (.)  számos embert becsapott, engem is, egy nagyon jól felépített történettel”. A politikus közölte, az ügyben feljelentést tesz, és várja a rendőrség és az ügyészség munkájának fejleményét. Úgy vélte, olyan csalássorozatról van szó, amelyet az érintett nem egyedül követett el, ezért fel kell deríteni, kik voltak benne.

“Most egy csalóval kapcsolatban mindenfajta hazugságot összehordva próbál engem az ellenzék lejáratni. Ezt már sokszor láttuk választási kampányban. Mindegyik alkalommal bebizonyosodott később, hogy minden hazugság volt” – mondta Kósa Lajos.

A politikus emlékeztetett arra, hogy az érintett hölggyel szemben a rendőrségi tájékoztatás szerint csalás alapos gyanúja miatt nyomozást indítottak.