Okostelepülésekkel kísérleteznek

Távcsővel nézelődő férfi

Deutsch Tamás hangsúlyozta, a kísérleti program helyszínei között különböző helyzetű és népességű települések lesznek majd. A fejlesztéseket az év végére szeretnék befejezni, a bevált eljárásokat jó gyakorlatként mutatják majd fel más településeknek. Arról is beszélt, hogy a Digitális jólét program 2.0 fejlesztéseibe a határon túli magyar településeket is be kívánják kapcsolni, azzal a céllal, hogy versenyelőnyt biztosítsanak számukra. A miniszterelnöki biztos az okosvárosok program legnagyobb hajtóerejének nevezte, hogy “alulról felfelé szerveződik, így a szereplők egymással egyenrangúként, partneri viszonyban működnek együtt”.

A Digitális jólét programban meghatátozott fejlődési ütemet azzal érzékeltette, hogy Magyarországon a rendszeresen internetet használók aránya 2015 és 2017 között 73-ról 79 százalékra emelkedett, és 2018-ra várhatóan meghaladja majd a 80 százalékos uniós átlagot.

Deutsch Tamás elmondta, a következő egy-másfél évben legalább 500 embert szeretnének kiképezni az okostelepülések számára használható programok fejlesztésére. Szólt arról is, hogy a konferencia a “digitális térségfejlesztés” elnevezés szakirányú továbbképzés második oktatási napja. A továbbképzést az Edutus Főiskola szervezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemmel együttműködve.

Némethné Gál Andrea, az Edutus Főiskola megbízott rektora azt mondta, a képzést kifejezetten a közigazgatásban dolgozó diplomásoknak alakították ki. Induláskor hetvenen iratkoztak be, többségük a határon túlról érkezett. A képzés két féléves, minden félévben nyolc oktatási nappal. A félévenkénti hét-nyolc tantárgy elsajátítását elektronikus tananyaggal támogatják. A tanulmányok végén diplomamunkát kell készíteni, ennek elfogadása esetén a hallgatók oklevelet kapnak.