Lassan eltűnhetnek a választási plakátok

Lassan eltűnhetnek a választási plakátok

Egy hónappal a határidő, kettővel a választás után még képviselőjelöltek portréi virítanak az utak mentén az ország több pontján. Ezzel foglalkozott a Népszava hétfői száma.

A választási törvény szerint május 8-án járt le a határideje annak, hogy az országgyűlési választáson indult jelöltek, pártok eltávolítsák a kampány alatt közterületeken elhelyezett plakátjaikat. Az önkormányzatok a határidő lejárta után maguk is eltávolíthatják a plakátokat, és e munka költségét kiszámlázhatják az érintett tömörülésnek. 

A lap a 18 megyeszékhelynek és a fővárosnak küldte el kérdéseit arról, hogy az adott helyen melyik pártnak mennyi plakátja maradt kint, illetve mekkora költséget számláztak ki az eltávolításokért. A 8 helyről beérkezett válaszok alapján Hajdú-Bihar, Somogy és Veszprém megye kivételével a pártok betartották a törvényt. Debrecenben a legtöbb választási hirdetményt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) hagyta ott a közterületeken, összesen 913-at. Az MSZP 271, a Jobbik 210, a DK 66, az LMP 61, az Együtt pedig plakátot “felejtett” kint. A lap szerint az önkormányzat válaszában kiemelte, hogy a Fidesz egyetlen plakátot sem hagyott kint a határidő lejárta után.

Veszprémben 147 darab plakát maradt az utak mentén, az eltávolítás alatt készített fényképek feldolgozása, pártokhoz rendezése folyamatban van. Szombathelyen és a fővárosban a közterület-felügyelet most méri fel a helyzetet – írta a Népszava.