"Több megbecsülést az egészségügyi dolgozóknak"

"Több megbecsülést az egészségügyi dolgozóknak"

A Jobbik Magyarországért Mozgalom üdvözli Semmelweis-nap alkalmából az egészségügy valamennyi dolgozóját. Köszönjük nekik, hogy minden nap, a nap 24 órájában elkötelezetten végzik munkájukat, gyógyítják, ápolják a betegeket, mentik a bajba jutottakat, még akkor is, amikor a legnagyobb segítségre ők szorulnak. 

“Sokszor két vagy három kollégájuk helyett dolgoznak, szabadidejüket, pihenőidejüket feláldozva. A Jobbik, mint szociálisan érzékeny nemzeti néppárt, programjával azon dolgozik, hogy a legnagyobb megbecsülést, valamint a legbiztonságosabb munka és életkörülményeket teremtsük meg az egészségügy valamennyi dolgozójának, legyenek azok szakdolgozók technikai-gazdálkodási személyzet, vagy orvosok.

 
A Semmelweis-nap szolgáljon alkalomként arra, hogy felhívjuk a dolgozók nehéz munkájára, alacsony megbecsültségükre a figyelmet, és azoknak a hiányoknak az orvoslására kérjük a kormányt, amelyek a hazai egészségügynek az európai színvonaltól való elmaradását okozzák.
A Semmelweis-napra kitartást, és önálló Egészségügyi Minisztériumot kívánunk az ágazat valamennyi dolgozójának” – írta dr. Lukács László György, a Jobbik országgyűlési képviselője.