Százmillió és leveszik a nyomkövetőt

Százmillió és leveszik a nyomkövetőt

Magyarországon eddig példátlan összegű óvadékért, 100 millió forintért cserébe kerülhet le a nyomkövető Gyárfás Tamásról, ha a bíróság döntése jogerős lesz. Ez hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szerdán.

Gyárfás Tamás korábbi magyar úszószövetségi elnök, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA végrehajtó bizottságának tagja, médiavállalkozó ellen a Budai Központi Kerületi Bíróság áprilisban rendelt el nyomkövető eszközzel ellenőrzött lakhelyelhagyási tilalmat. A kényszerintézkedést a Fenyő János médiavállalkozó ellen 1998. február 11-én előre kitervelten elkövetett emberölés ügyében rendelték el. Gyárfás Tamás akkor azt mondta, hogy semmi köze Fenyő János meggyilkolásához.

Mint a szerda esti híradásban elhangzott, Gyárfás Tamás elérkezettnek látta az időt arra, hogy a bíróság enyhítsen a számára előírt fogvatartási szabályokon és óvadékot ajánlott fel, amelyet a bíróság elfogadott. Az óvadék összegét a bíróság 100 millió forintban határozta meg. Ha a döntés jogerőssé válik és Gyárfás Tamás befizeti a pénzt, akkor lekerül róla a nyomkövető és akár külföldre is utazhat.

Az ügyészség fellebbezett a bíróság döntése ellen. Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a Híradónak elmondta, hogy “az ügyben a megalapozott gyanú továbbra is fennáll. A Fővárosi Főügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedés korábbi elrendelésekor már figyelembe vett körülmények az azóta eltelt időben sem változtak, így a magatartási szabályok enyhítése még óvadék alkalmazása mellett sem indokolt” – fogalmazott a szóvivő.