A nyugdíjas férfiakért küzd a Jobbik

A nyugdíjas férfiakért küzd a Jobbik

A Jobbik el akarja érni, hogy ne csak a nők, hanem a férfiak is vonulhassanak nyugdíjba negyven évnyi munkaviszony után. Ezt mondta hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Ander Balázs, a párt országgyűlési képviselője.

Szavai szerint folyamatosan bombázni fogják ezzel a javaslattal a  ormányzatot. Hangsúlyozta, hogy éltek már ezzel a kezdeményezéssel a jövő évi költségvetés vitája során is; számításaik szerint 2019-ben ez a megoldás 40, a rendszer kiteljesedése után évi 150-160 milliárd forintjába kerülne a büdzsének.

A költségvetést ez nem rendítené meg – jelentette ki az ellenzéki politikus, olyan statisztikákat idézve, amelyek szerint a hatvan év feletti lakosság tizede megváltozott munkaképességűnek számít, négyszer ekkora a krónikus betegséggel küzdők aránya, a magyarországi férfiak háromötöde pedig meg sem éri a nyugdíjba vonulás most hatályos alsó korhatárát.