"Gyurcsány Ferenc és Botka László nyíltan bevándorláspárti"

"Gyurcsány Ferenc és Botka László nyíltan bevándorláspárti"

Nyíltan bevándorláspárti politikusnak nevezte a Demokratikus Koalíció elnökét és Szeged szocialista polgármesterét a Fidesz helyi elnöke pénteken Szegeden. B. Nagy László a DK tüntetése előtt tartott sajtótájékoztatót.

Gyurcsány Ferenc a sikertelen budapesti tüntetések után úgy gondolta, hogy Szeged lesz az a város, ahol országos tüntetéssorozatot szervez. Feltételezhetően azért teszi ezt, mert Botka László nyíltan bevándorláspárti politikus – közölte B. Nagy László. Mindketten megpróbálják a szegedieket arra biztatni, hogy forduljanak a kormány ellen. Többször is kijelentették, hogy a kerítést le kell bontani. A szegediek, a határ mentén élők azonban pontosan tudják, mi történt ezen a vidéken 2015-ben – hangsúlyozta.

A választásokon a nagy többség arra a politikára szavazott, amely meg akarja védeni a határokat, és nem enged azoknak az erőknek, amelyek nyíltan migránspártiak, és el akarják árasztani ismeretlen származású bevándorlókkal az országot – mondta B. Nagy László.

“Nekünk itt Szegeden különösen fontos a határ védelme” – mondta, hozzátéve: “szeretnénk, ha az ország teljes lakossága átérezné, mi várható, ha megszűnik a határvédelem, ha a brüsszeli bürokraták veszik át az irányítást”.