Így reagált a Fidesz a DK kilakoltatás ellenes ötletére

Így reagált a Fidesz a DK kilakoltatás ellenes ötletére

Ha Gyurcsányon múlt volna, már több százezer család veszítette volna el az otthonát. Így reagált a Fidesz-frakció arra, hogy a DK eseti bizottságot hozna létre a kilakoltatások ellen.

A kormánypárt hétfői közleményében úgy fogalmazott, Gyurcsányék hajszolták kockázatos devizahitelbe és adósságba az embereket, és megszüntették az első Orbán-kormány otthonteremtési programját. Gyurcsányék a bajba jutott családokat segítő intézkedéseket, a bankok elszámoltatását és a forintosítást sem támogatták – tették hozzá.

A Fidesz-KDNP azonban véget vetett a devizahitel korszakának, és több mint egymillió családot mentett meg otthona elvesztésétől – hangsúlyozták, majd emlékeztettek arra, hogy a bankok elszámoltatásával a családok több mint ezermilliárd forintot kaptak vissza, törlesztőrészletük pedig 25-30 százalékkal csökkent. A Fidesz-frakció közleményében megjegyezte azt is, hogy a legnehezebb helyzetben lévő adósokat segíti a Nemzeti Eszközkezelő, és újabb javaslatok is készülnek az érdekükben.