Mesterek-Művészek

Egy sorozatot szeretnénk útjára indítani a fenti címmel, mégpedig azzal a céllal, hogy megtudjuk, egy-egy szakma képviselőinek milyen esélye van a sikerre. Milyen lehetőségek vannak országon belül és esetleg kívül arra, hogy sikeres életpályát fusson be egy magyar ember. A cím is jelzi, hogy bennünket valamennyi foglalkozás, szakma, mesterség érdekel, a művészek élete éppúgy, mint a gyári munkásé. Sorozatunkkal segíteni szeretnénk. Mégpedig úgy, hogy számítunk az Önök közreműködésére. Ha egy-egy portré elolvasása után megírják véleményüket, valamint esetleg ajánlanak is beszélgetőpartnert, mert az illető kiváló szakember, s van véleménye a világról, meg a sikerről, akkor nem csak nekünk segítenek, hanem kialakul majd egyfajta összkép, amiből sokan meríthetnek erőt, netán még ismeretségek is születhetnek. Azt is tudjuk, ha valaki messziről sikeresnek tűnik, közelről lehet, cseppet sem az. A lelkieken is nagyon sok múlik. Túlélési technikákat szeretnénk tehát ajánlani ezzel a sorozattal, valamint lelkierőt adni, annyit, amennyit egy-egy értelmes, okos ember tud nyújtani a másiknak. És talán sikerreceptet is. Szóval számítunk Önökre! Szóljanak hozzá a cikk alján vagy írják meg véleményüket egy válasz cikkben a sikerado@gmail.com - ra.

borbas

fotó: facebook.com

Van egy borsodi srác, aki nem kisebb zenekaroknak rajzolt, mint a Bring Me the Horizon, vagy a Metallica, mára pedig Magyarország egyik legkedveltebb tetoválójává vált.

Tóth József

A lovaglók és a fogathajtók állítják, Tóth József a sallang egyik hazai divatdiktátora. Szerintük a nyíregyházi bőrműves - akit idén is meghívtak, hogy vegyen részt a Mesterségek Ünnepén a Budai Várban - készíti a legszebb keskeny szíjakból font, csomózott, rojtos, lelógó díszt a lovak szerszámára.

Prokk József

Három ágyú sorakozik a szurdokpüspöki ház udvarán, nagy lucfenyők alatt. Csövük a Mátrát célozza, a kert végében pedig, a Zagyva-völgy felé, szülőszobájuk áll: az öntőműhely. A két kisebb lőszerszám Gábor Áron rézágyúinak mása, az óriás pedig török mintára készült, Magyarország legnagyobb középkori ágyúja. A monstrumból kettő is van, egyik itt, az udvaron, a másik pedig Eger várában - hitelbe, hogy miért, majd kiderül. Mindenesetre a szurdokpüspöki Prokk József fémöntő nem csak múltbéli hadieszközöket készít. Vajon miért nem akar senki fémöntőnek állni?

dr. Kévés György

Sajnos az utóbbi két évtized nem éppen sikertörténet a magyar építészet, a magyar építőipar számára. Hosszú évek óta csak vergődik a magyar építőipar. A 2011. márciusi statisztikai jelentés szerint az előző év hasonló időszakához képest 10,9 százalékkal esett vissza az építőipar termelése, holott már addig sem volt rózsás a helyzet. Élet-halál harc van az ágazatban, kiváló építészeink munka nélkül tengődnek. Az egyik legismertebb, Kossuth-, és Ybl-díjas építészt, Kévés Györgyöt a mai boldogulási lehetőségekről kérdeztem, annál is inkább, mert irodája mindig is teret adott pályakezdő szakmabelieknek is.

ékszerkészítők

Két lány blogja hetek óta csábítja a sorozatrajongókat kézzel gyártott ékszereivel, melyekre egyre nagyobb a kereslet. Webshopon, közösségi portálokon is jelen vannak, hirdetve a kézzel készített ékszerek egyediségét és szépségét.

Wells

Zalában tölti nyugdíjas éveit a hollywoodi állatidomár. Ez a szakma is érdemes arra, hogy egy fiatal ezt válassza.

Gulyás Dénes

Valóságos magyar kulturális látleletet készített Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház operatagozatának vezetője, miközben első pécsi évadjának összegezésekor elindított alapítványáról, növendékei segítségével hamar népszerűvé vált sorozatokról, iskolai nyílt napokról, zenei szalonról és a Falstaff bemutatóról beszélt szenvedélyes hittel.

nádfedős házon Dosztál Károly
Van jövője a nádazásnak, legalábbis ezt állítja Dosztál Károly. És hogy a sukorói nádtetőkészítő mester valóban bizakodó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy egyik fiát sem beszélte le arról, hogy ebben a szakmában keresse a boldogulást. Vajon igaza van? Egy ritka szakma sikeres képviselőjével beszélgetett Dávid Erzsébet.

Monori Sebestyén

Monori Sebestyén szobrászművész alkotásaiból jó néhány gyönyörűen mutatna bárkinek a lakásában, merthogy olyan műveket is készít, amelyekhez nem kell nagy tér. És persze olyanokat is tud, amelyek közterületért „kiáltanak”. Magam sokszor gondolkodtam már a művészsorsokon, s arra jutottam, ahhoz, hogy egy művész - ez esetben egy szobrász - boldoguljon, jó adag szerencse szükségeltetik.

tetoválás

Tetoválás. Egy szó, amely megosztja az emberiséget. Van, aki egy szépen kanyarított, vastag vonal láttán falra tudna mászni, sőt, kézzel-lábbal tiltakozik ellene, más viszont el se tudná képzelni az életét nélküle. Akárhogy is, a tetováló különleges szakma, amelyet érdemes választani.

Viszkeleti Sándor

fotó: Komka Péter/MTI

Orgonaépítőként kezdte, de 18-20 éve gitárkészítéssel és -javítással foglalkozik a Nógrád községben élő Viszkeleti Sándor. Az orgonaépítés nagy csapatmunka, a gitárkészítés és -javítás viszont egyedi megmérettetés - mondja, és mint kiderül, eredetileg sem az orgonát célozta meg.

Ligeti András karmerster

Ligeti András ötéves kora óta karmesternek készült, 17 évesen felvételt nyert a Budapesti Zeneakadémia hegedű tanszakára, ahol először Halász Ferenc növendékeként szerzett művészdiplomát, majd Kórodi András tanítványaként a karmesterképzőt is elvégezte. Hegedűművészként több nemzetközi versenyt megnyert, mégis a karmesteri pályát választotta. Egy zenekari próba után beszélgettünk hivatásáról, az állandó „macska-egér harcról”, azaz a karmester és a zenekari muzsikusok viszonyáról.

preparátor

Mátraalján, Pásztó csendes részén - stílusosan Vadász utca a neve - él Adorján Krisztián preparátor. Vadászember, bár területes társaságnak nem tagja, de ez is fontos a hivatása gyakorlásához. A művészi érzék mellé sok-sok megfigyelés, kiváló természet- és anatómiai ismeret kell, hogy a lehető legélethűbb alkotások kerüljenek ki a keze alól.

E-mail cím:


Jelszó: