„Miért ne dobhatnánk össze, amink van?” Beszélgetés az ékszerkészítés fiatal tehetségeivel

„Miért ne dobhatnánk össze, amink van?” Beszélgetés az ékszerkészítés fiatal tehetségeivel

Kiss Diána és Farkas MónikaKét lány blogja hetek óta csábítja a sorozatrajongókat kézzel gyártott ékszereivel, melyekre egyre nagyobb a kereslet. Webshopon, közösségi portálokon is jelen vannak, hirdetve a kézzel készített ékszerek egyediségét és szépségét. Kiss Diána és Farkas Mónika ügyesen egyengeti karrierjét a szakma kis csoportján belül. A Sikeradónak elárulták, abban bíznak, hogy a közeljövőben még több emberhez eljuthatnak a munkáikkal.

Hideg Virág – Mit lehet rólatok tudni? Az ékszerkészítésen kívül mivel foglalkoztok?

– Kiss Diána (KD): Mind a ketten tanulók vagyunk a győri Kazinczy Ferenc Gimnáziumban, szeptemberben kezdjük az utolsó évünket.

Mikor döntöttetek úgy, hogy az ékszerkészítés lesz az életetek?

– KD: Nagyjából egy éve kezdtem el gyurma ékszerekkel foglalkozni egy barátnőmmel, az ő spontán ötlete volt, hogy vágjunk bele. Előtte és közben mindenféle kreatív dologgal kísérleteztünk, többek között a rajzolással is.

– Farkas Mónika (FM): Kisebb korom óta foglalkozom rajzolással, gyöngyfűzéssel, de levegőn száradó gyurmából is sok dolgot készítettem. Az unokatestvérem úgy egy éve mutatott nekem egy olyan drót fülbevalót, amelyet ő készített. Tejesen bezsongtam tőle. Azt mondtam, nekem ezt meg kell tanulnom. Azóta többféle anyagot kipróbáltam már, különböző technikákat, de a legjobban most is rézdróttal szeretek dolgozni.

ékszer

– Akkor viszonylag új keletű a dolog. A gyurmán és a rézen kívül mivel dolgoztok még?

– FM: Nagyon sok anyagot kipróbáltam már, általában nálam spontán jön, hogy egy adott ékszerhez mit használok. Ránézek egy szép organzára vagy egy különleges gyöngyre, és azonnal azon kezd kattogni az agyam, vajon mit lehetne belőle kihozni.

– KD: Régebben rengeteget hímeztem, aztán a varrás felé fordultam, de abban nem mélyedtem el igazán. Nekem is sokszor előfordul, hogy meglátok valami anyagot, – mostanában főként kagylók esetében -, és elgondolkodom, hogy mit is lehetne kezdeni vele. Már próbálkoztam a batikolással is, és szerintem hamarosan újra kísérletezni fogok a ruhafestéssel is.

kék fülbevaló

– Tehát a spontaneitás egy-egy ékszer elkészültét megelőzi, de gondolom valami ihletet is ad.

– Gyakran azokból a sorozatokból, filmekből, vagy épp egy olvasott könyvből merítünk ihletet, amelyeket látunk, olvasunk, de meg szoktuk nézni mások munkáját is, hogy új technikákat is felfedezzünk. Hogyha kimozdulunk valamerre, boltokban vagy az interneten nézelődünk. Néha-néha megfog bennünket egy-egy minta vagy forma, amit aztán megpróbáljuk a saját stílusunkban visszaadni.

– Milyen technikákkal dolgoztok?

– FM: Én legtöbbször megmaradok az egyik kedvenc technikámnál, a dróthorgolásnál. Szeretek ásványokat, gyöngyöket belefoglalni. Emellett szívesen készítek levegőn száradó gyurmából különféle medálokat, amiken száradás után még dolgozom festéssel, vagy éppen decoupage technikával (szerk.: szalvétatechnikával). Igazából rengeteg technikával próbálkoztam már. Fel sem tudnám sorolni az összest.

– KD: Én meg általában süthető gyurmázom, aminek igazán nincs külön technikája. Az ember szabad kezet kap, olyanra formázza az anyagot, amilyenre tetszik neki. Mások kész formákat használnak, amiket később kisütnek, de én jobb szeretem magam alakítani az ékszereket, mert ettől lesznek igazán egyediek. Nemrég a különböző mintákat, formákat vésni kezdtem a gyurma felületére, amelyeket később, a sütést követően, festékkel fogok kihúzni.

– Amikor elkezdtetek az ékszerkészítéssel foglalkozni, rögtön jött a blog ötlete is, vagy ezt csak a közös munka hozta?

– FM: Több, mint három éve vagyunk barátnők, egy rajzszakkör alkalmával ismerkedtünk meg. Akkor még egyikünk se tudta, hogy a másik érdeklődik az ékszerkészítés iránt, és maga a hobbi is csak később lépett az életünkbe. Leginkább a saját örömünkre dolgozunk. Pár hónappal ezelőtt kezdtünk el játszani a gondolattal, hogy ha már van ez a közös pont, miért ne dobnánk össze a világhálón, amink van? Szóval a blogot a közös munka ihlette.

sárga fülbevaló

– Milyen munkamegosztásban vezetitek a blogot?

– KD: Mind a ketten szerkesztők vagyunk az első pillanattól kezdve. Tulajdonképpen nincs kidolgozott koncepciónk, egyszerűen az van, hogy ha elkészül egy medál, egy fülbevaló, akkor azt feltesszük. A blogot Moncsi indította, mert ő jobban ért az ilyesmihez. Amelyikünk ideje engedi, szerkeszti a blogot is.

– Egy webshop-on néhány ékszeretek megvásárolható. Hogy kerültetek kapcsolatba a szerkesztőkkel, hogy jött a lehetőség?

– KD: Közvetlenül nem kerültünk kapcsolatba a szerkesztőkkel, ismerősöktől hallottunk erről a lehetőségről. Sokat beszéltünk róla, hogy meglépjük-e ezt a dolgot, de végül mindig igen lett a válasz, így most már szélesebb körben is elérhető a munkánk.

– Melyik korosztályt célozza meg a munkátok, mármint az érdekelne, tudjátok-e, van-e valamilyen visszajelzésetek arról, hogy kik lelkesednek igazán az ékszereitekért?

– FM: Leginkább a mi korosztályunk és a fiatalabbak érdeklődnek irántunk. Sok ékszerünk direkt rajongókat céloz, akik valamilyen sorozatért vagy filmért bolondulnak. Mivel ezekhez a történetekhez általában elég nehéz rajongói kis apróságokat találni, több olyan motívumot is beépítünk a munkánkba, amikkel a kiegészítők egyediek és hűek lesznek egy-egy sorozathoz, könyvhöz, és hasonlókhoz és emiatt aztán érdekesek is vevőink számára.

Sherlock és Watson fülbevaló

– Sok sorozattal kapcsolatos munkátok fenn van már a blogon. Ezeket a sorozatokat ti is nézitek vagy csak mások kérésére csináltok ékszert egy-egy motívumból?

– FM: Jelen pillanatban az oldalon lévő ékszerek és rajongói kiegészítők a mi ízlésvilágunkat tükrözik, vagyis azokat a sorozatokat, amelyeket mi is nézünk. Ezekből emeltünk ki néhány elemet. Még nem találkoztunk olyan kéréssel, amely konkrétan egy produkcióhoz lenne köthető, de természetesen a lehetőség mindenkinek adott, hogy keressen minket, és a segítségünket kérje.

– Elképzelhető, hogy szélesebb körben is bemutatjátok az ékszereket, új formákat és technikákat is kipróbáltok még?

– KD: Szeretjük a kihívásokat, új célokat, az új, felfedezésre váró technikákat, amikkel mind-mind szeretnénk megismerkedni. Bár a blogunk napról napra nagyobb nézettségnek örvend, és eddig nem is gondoltuk volna, hogy az emberek valaha ekkora lelkesedéssel fordulnak felénk, szeretnénk bemutatkozni szélesebb körökben is, hogy minél több ember megismerhesse a munkánkat. Emellett szeretnénk segíteni is az embereknek olyan kérések, kívánságok beteljesítésével, amelyeket adott esetben sehol, sem boltban, sem az interneten nem találnak. Szívesen bemutatkoznánk művészeti vásárokon már csak a tapasztalat és a hangulat kedvéért is, hogy minél több új formát és technikát szívhassunk magunkba, amit a későbbi munkáink során felhasználhatunk.

Kapcsolódó cikkek