"Energiából táplálkozunk" Beszélgetés Tolcsvay Lászlóval

"Energiából táplálkozunk" Beszélgetés Tolcsvay Lászlóval

'68 címmel összegző, visszatekintő lemezt készített Tolcsvay László. A dalszerző, zenész régi történetekről és a pénteki Fonográf-koncertről beszélt.

Tolcsvay László a hatvanas évek végétől a Tolcsvay-trió, valamint a Fonográf alapító tagjaként vált ismertté, később szólópályára lépett. Az elmúlt több mint négy évtizedben az általa előadott saját, népszerű felvételein kívül számos dalt írt másoknak (Koncz Zsuzsa, Halász Judit), a nyolcvanas évektől pedig rockoperák és musicalek zeneszerzője, ezek közül a Mária evangéliuma DVD-n, a Rákóczi fantázia CD-n jelent meg. A most kiadott ’68 című CD-jén legjobb szólódalaiból válogat.

“68 számomra szimbolikus évszám. 1968-ban indult a pályám, abban az évben a Tolcsvay-trióval megnyertük a Ki mit tud?-ot. Évtizedekkel később, a kilencvenes évek elején írtam egy dalt és Sziámitól kértem hozzá szöveget a beatgeneráció szabadságvágyáról és lázadásáról. Nagyon szeretem ezt a dalt, de a lemezcím persze arra is utal, hogy idén leszek 68 éves” – mesélte Tolcsvay László az MTI-nek.

Tolcsvay László, Mesterek-Művészek

fotó: Mónus Márton/MTI

A gitáros, énekes, billentyűs 1997-ben már készített egy válogatást legkedvesebb dalaiból, ez volt a Fehér zaj. A ’68-on hallható felvételek nagy többsége ugyan szintén régi szerzemény (például a Hunyd le a szemed, a Jöjj kedvesem vagy Az első villamos), de Tolcsvay László az elmúlt két évtizedben új verziókat készített számos zenészkollégával. A GrundRecords által gondozott CD-n szerepel koncerten rögzített szám (A show folytatódik) és vadonatúj dal (Tudod, én ott voltam) is.

“Sokan kérdezték tőlem, mikor lesz kapható a boltokban szólólemezem, ezért is jelent meg most ez a gyűjtemény. A Nemzeti dalt, Petőfi költeményét még 1973-ban zenésítettem meg, több koncertlemezen szerepel, de stúdióverziója, amit 2013-ban készítettem, most először jelent meg” – fejtette ki. Az album tizenegy darabjából nyolchoz Bródy János írt szöveget.

“Közülük a Fonográf-éra egyik korai darabja, Az első villamos nagy kedvencem, de különösen szeretem a Békét és reménységet vagy A show folytatódik címűt is. Nem szoktam megmondani Tininek, miről szóljon, amit a zenémre ír, és mindig meg tudott lepni. Most kivételt tettem, az új dal, a Tudod, én ott voltam verse az én sugallatomra született: sokszor tapasztalom különböző visszaemlékezésekben, hogy nem úgy volt… Lehet, hogy létezik párhuzamos valóság, de közös ‘lövészárokból’ másik történetet kihozni több mint furcsa” – mondta a zenész.

Tolcsvay László interjú

fotó: Mónus Márton/MTI

Tolcsvay László február 16-án pénteken tizennégy év után lép ismét színpadra a Fonográf együttessel a Papp László Budapest Sportarénában. A zenekar 1974 és 1984 között volt aktív és külföldön is sikereket aratott. Mint kiemelte, Bródy mellett Móricz Mihállyal szoros a munkakapcsolata, de Szörényi Leventével is volt közös fellépése az elmúlt időszakban.

“Hat-hét hetet próbáltunk és azonnal kialakult közöttünk az az erőtér, ami a hetvenes években is megvolt. Lélekből, szívből, zenei tudásból ismét született mellénk egy megfoghatatlan hetedik tag, ebből az energiából táplálkozunk. A műsor kiindulópontja a 2004-es kisstadionbeli koncert, de izgalmas meglepetések is lesznek” – jegyezte meg a zenész.

A felismerhetően egyéni stílust képviselő Fonográf (Szörényi Levente – ének, gitár; Bródy János – steel gitár; Tolcsvay László – ének, gitár, billentyűs hangszerek; Móricz Mihály – ének, gitár; Szörényi Szabolcs – basszusgitár; Németh Oszkár – dob) hat stúdióalbumot készített, miközben számos albumot írt Koncz Zsuzsának, Halász Juditnak. A Fonográf zenélt az István, a király című rockopera felvételén is.

Kapcsolódó cikkek