Lesz vagy nem lesz? Ez itt a kérdés.

Na most az van, hogy Dani elhívott színházba. Illetve én kérdeztem vissza, hogy esetleg azért küldte-e el nekem e-mailben egy darab összes leírását, amolyan kis regény jelleggel, hogy hátha. Aztán mondta, hogy igen. Én meg mondtam a csajoknak, hogy ezen én annyira elámultam, hogy csak na.

Azt hittem, rég kihaltak az ilyen fickók, mert mindenki csak a neten, meg sms - ben akarja nyomni. Aztán Piri meg is jelezte, hogy na, hogy milyen jól beégtem, hogy visszakérdeztem, mert én egy ilyen vagyok. Hogy el sem hiszem, hogy valaki nem a cikkemhez küld anyagot, már ha úgyis beleillik a téma. Merthogy ki tudja? Lehet, hogy szeret, ezért hívott színházba.

Aztán eszembe jutott, hogy Dani nem húsz éves és az teljesen természetes, hogy ilyen helyekre járkál. Egy pillanatra bevillant, mennyit fakult a függönyös varázslat kultusza. Aztán egy kérdés is, vajon a nálunk fiatalabbak járnak-e még színházba? Tudják-e ki az a Gobbi Hilda? Aztán meg az, hogy milyen jó lenne, ha lenne. Mármint olyan színház, ami a virtuális világban létezne azoknak, akik nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót, nem élik az életet, egyáltalán nem is léteznek máshol, csak a virtualitásban. És komolyabban nincs is kedvük kiszakadni, ameddig a mama rá nem koppint a fejükre vagy valami ki nem robbantja őket onnan. Szóval azóta az jár az eszemben, hogy miért nincsenek még virtuális színházak a neten? És mi lenne, ha a színház beszélni tudna? Ki tudja? Hátha, akarna haladni az idővel, hátha nem lenne ellenére belesimulni a hálóba, hátha ezzel örökre fennmaradhatna ez a különleges művészeti forma …