Molnár Gergő

Csúnya idők jártak-járnak mostanában a méhészekre. Egymás után kerültek nyilvánosságra a mézhamisítási botrányok, majd azt is megtudhattuk, hogy bizonyos mézek antibiotikumot tartalmaznak. A vásárlók megrettentek, „köszönhetően” a sajtó szenzációhajhászó híradásainak is.

Mit tegyen egy méhész fiatalember, aki nem hamisított, nem árult antibiotikumos mézet, ám mert hasonló a neve, mint a botrányban elhíresült egyik kft-é, rajta is csattant az ostor. Molnár Gergő megfeszített munkával érte el – fiatal kora ellenére – mindazt, amit elért. Ám a botrányok miatt a munkája veszni látszott. Talán ez volt eddigi életében a legnagyobb próbatétel a nagyon tehetséges, és a piacon már sok hívet szerzett fiatalembernek.

– A mézhamisítási botrány híre hogyan jutott el Önhöz?

– Az én vállalkozásom házhoz szállítással is foglalkozik, s amikor a vevők az újságokból, televíziókból értesültek a hamisításokról, kezdték visszamondani a rendeléseket, merthogy ők nem óhajtanak hamisított mézet vásárolni. Magyarázkodnom kellett, de máris mondom, azt örökre megtanultam ennek a nehéz időszaknak a hozadékaként, hogy sose magyarázkodj, és sohase légy elégedetlen.

– Márpedig nehéz elégedettnek lenni, amikor ilyen kellemetlen meglepetések érik az embert. Egyáltalán, hogyan lehet a vétlen embernek védekeznie, ha bűntelenül, pusztán a névazonosság miatt sár fröccsen rá.

– Csak azt tudtam tenni, hogy különböző portálokra feltettem, nem én vagyok az a Molnár, hanem én Molnár Gergő vagyok, azaz Mézesgergő. Magyarán újra kellett építenem a nevemet. Bíztam abban is, hogy az emberek hamar elfelejtik a sajtóbotrányokat, de azért így is négy hónapba tellett, míg rendeződött a helyzet, amit egyébként a forgalomkiesés után a megszokott forgalom helyreállásán tudtam lemérni.

– Gondolom anyagilag sem jött jól  ez az eseménysorozat, hiszen tudom, már régóta gyűjtögeti a pénzt egy mézmúzeum létrehozására.

–   Sajnos így van,  még pályázati pénzekhez sem sikerült hozzájutnom, pedig turisztikai attrakciónak is szánom a majdani mézmúzeumot.

– Vizsolyba, ahol Ön él, múzeum nélkül is érdemes ellátogatni, egyrészt mert gyönyörű a zempléni táj, másrészt a vizsolyi biblia is ott van, no meg azt is megsúgták a verebek, hogy Molnár Gergő portájára különböző ismerősök és ismeretlenek buszokkal, vagy autókonvojokkal zarándokolnak el, mert olyan szépen tud mesélni a méhekről és a méhészet rejtelmeiről, hogy az már önmagában is turistacsalogató.  A borturizmus mintájára Ön kitalálta a mézturizmust?

– Nem én találtam ki, ez jött magától. Szeretem a vendégeket.

– A vendégek meg az Ön mézeit. Merthogy van csokis méz, kávés méz, diós, fűszeres, és még hosszan sorolhatnám, mi mindent talált ki. Agráregyetemet végzett emberként miért éppen a méhészetnél kötött ki?

– Az édesapám miatt. Ő ugyanis már gyerekkorában méhészkedett, ezt mesélte is, de mi nem abból éltünk, hanem a földből próbáltuk eltartani magunkat, miután a téeszek megszűntek. Nem igazán boldogultunk, burgonyával, gabonával, zöldséggel próbálkoztunk, de a föld csak vitte a pénzt, s nem hozta. A mi vidékünk egyébként burgonyatermő vidék, de a termelőket olyan sokszor átejtették, hogy csődbe is mentünk. Ugyanis arra biztattak bennünket, hogy tároljuk el a krumplit, s ne adjuk el a földekről, pedig voltak jelentkezők, akik vitték volna, ha jól emlékszem – hiszen ez a kilencvenes évek közepén volt – harmincöt forintért.  Amikor meg eltároltuk, már csak két-három forintot adtak kilójáért. Szinte nem volt mit ennünk. Ekkor én már egyetemre jártam, s a család pedig kicsiben méhészkedett. Emlékszem arra is, amikor édesapám befogta az első méhrajt. Kapálásból mentünk haza, s meglátta a rajt, amit sikerült befognunk. Később egy másikat is – így kezdődött. Ezek rendszertanilag háziméhek voltak, ám sohase domesztikálta őket senki, azaz nem jönnek oda, ha hívja őket az ember. Azt nem mondtam még, hogy én gépészmérnök szakra jártam, s arról álmodoztam, majd a Ferrarinál leszek konstruktőr mérnök. Gödöllőn viszont felfigyeltem arra, hogy méhésztanfolyamot indítanak. Gondoltam, ha már annyit segítettem a méhek körül, beiratkozom, s a mestertanfolyamot is elvégeztem, mivel otthon már elég tapasztalatot szereztem, ami segített. Én lettem akkor az ország legfiatalabb méhész mestere. Huszonegy éves voltam. Mentem haza nagy boldogan, s az állomáson a szemem előtt rajzott bele egy méhraj a hársfába. Isteni jelnek fogtam fel, s eldöntöttem, nem megyek én a Ferrarihoz, hanem Vizsolyban fogok méhészkedni.

– S így is lett. Amikor talán két éve először találkoztunk a szülőfalujában, éppen millió méhecske döngicsélt maga körül, mert néhány kaptárral otthon volt dolga, a többi család meg szanaszét volt a környéken, a különböző erdők, virágos rétek közelében. Meg is kérdeztem, nem fél a szúrásoktól.

– Nem félek. Már régen megtapasztaltam az első méhcsípéseket. Ez elkerülhetetlen. Az pedig nem igaz, hogy megismerik a gazdát a méhek, hiszen nagyon gyorsan cserélődnek. Amikor maga ott járt nálunk, éppen a télre készültünk, mert ezt a munkát már augusztus végén el kell kezdeni. Ez azt jelenti, hogy a gyengébb családokat egyesítjük egy másik gyengével, vagy éppen erősítjük egy-két jobb családból származó egyeddel.

– Meddig él egy méh?

– A mézhordás időszakában körülbelül egy hónapig. Télen pedig egy fél esztendőt is elélnek.

– Aki magát ismeri, mind azt mondja, s meg is tapasztalhatja, hogy szinte szerelmes a méheibe. Mi bennük a szeretnivaló, azon kívül, hogy szépek, meg finom mézet adnak?

– A példaértékű életük. A méhcsalád először is egy anyából áll, ő a meghatározó, ő tartja össze a családot. A dolgozó méhek a sok-sok kaptár ellenére is meg tudják különböztetni, ki melyik családhoz tartozik. Ők, mármint a dolgozók, a család fennmaradásáért szorgoskodnak. Aztán vannak a herék. Ugye a mi képzetünk egy heréről az, hogy nem csinál semmit, csak eltartatja magát. Messziről ezt hihetnénk a méhcsalád heréjéről is, de itt a here nagyon fontos, mert az a szerepe, hogy ha új család jön létre, azaz az anya szaporodik, akkor egy szűz anyának pároznia kell több herével is, mégpedig tíz napon belül, ha kikelt a bölcsőből.

– Mekkora egy új méhcsalád?

– Hatvan-nyolcvanezren hordják a nektárt. A méhcsaládokban rend van, mindenki tudja, mi a kötelessége, meg a joga kaptáron belül.

– Irigylésre méltó helyzet. Ráadásul még a virágok beporzásában is nagy szerepe van a méheknek. Magyarán, ha ők nem lennének, sok virág kipusztulna.

– A beporzás fontosabb, mint a méztermelés. Ennek a munkának nyolcvan százalékát a méhek végzik, a többit más rovarok, de sajnos több rovar kipusztuló félben van. Például a permetezés miatt.

– És akkor nem lesz gyümölcs.

– Így van. Minket rendszeresen meghívnak a környékünkön porzásra egy barackosba, mert a barackvirágot nem a szél porozza be, hanem a méhek. Nélkülük nem terem.

– Szóval a méhek bérmunkát is vállalnak. Ön viszont közben azon töri a fejét, hogy milyen új és újabb mézcsodát találjon ki. Honnan ez a kísérletező kedv?

– Idővel jött meg, mert eleinte olyan kevés pénzem volt, hogy üvegre is alig tellett. Nem kérhettem a szüleimtől sem, így kicsit félve elfogadtam nagyanyám tanácsát, aki azt ajánlotta, álljak ki a főtérre és áruljam a mézemet. Egy műanyag szék, asztal, meg kétféle méz jelentette az „árudát”, még a címkét is itthon szabtam az üvegekre.

– Gondolom, a vizsolyi biblia miatt jöttek a turisták ide.

– Én meg siker arattam, mert vettek tőlem. A következő évben már a környező községekig is elmerészkedtem egy-egy ünnepen, és emlékszem, harmincezer forintot kerestem, ami nekem akkor nagyon sok pénznek számított. Csináltattam egy kikirics sárga sátrat, hogy feltűnőbb legyek, ez volt az első kisberuházás. A méhcsaládokat meg elosztottam akácosba, repcetábla közelébe, napraforgóföldre, virágos rétre, erdőbe, barackosba. Így sokféle mézem lett.

– Ezek a kis rovarok olyan szófogadók, hogy ha berakja őket egy napraforgótáblába, akkor ott is maradnak, pedig esetleg akácos is van a közelben?

– Igen. Ezt úgy mondjuk, hogy a méhek virághűek. Ugyanis szerelmesek a virágokba. Én meg a méhekbe. A méh és a virág kapcsolata valóban szerelem. A méhecske mindig ugyanarra a virágra jár vissza, amíg az nektárt ad neki.

 

– Istenem, de szép. Melyik virágot szeretik a legjobban?

– Ők tömegvirágzásra mennek. Tehát ha van egy óriási akácerdő, és mellette egy kis tábla virágos rét, akkor többségében az akácost látogatják. Százszázalékos méz ugyan nincs, de kilencvenakárhány százalékos van.

– Mi az összes méhecskét, mint a hangyát is egyformának látjuk. De én tudom a biológusoktól, hogy nincs két teljesen egyforma lény. Lehet látni is bizonyos különbséget?

– Szerintem mindegyik külön egyéniség. Van, amelyik szorgalmasabb, van, amelyik kicsit lustább. Viszont a céljuk közös, a családfenntartás.

– Ilyenkor, télen nincs igazán munka a méhekkel. Mit csinál a holtszezonban?

– Tanulok, árulok, megbeszélésekre járok, konferenciákra is, no meg építgetem a vállalkozásomat. Végtére is a méz lényege, hogy el kell adni. Ehhez sok mindent kell kitalálni, újítani. Kísérletezek, és ebből megszületik egy újfajta ízesítés. Van például karácsonyi mézem, amihez fahéjt meg szegfűszeget teszek. Van barackpálinkás mézem, ezzel díjat is nyertem. A vevőim már el is várják, hogy elő-előrukkoljak valami újdonsággal.

– Remélem, a szép törekvéseit nem zavarja meg többé semmilyen mézhamisítási botrány, vagy az innen-onnan bejövő dömpingáru, hiszen erre is, arra is volt már példa a közelmúltban. El tud ezek miatt keseredni?

– Hát, nem boldogítanak ezek a történetek, az biztos. Megpróbálom árnyaltan szemlélni a dolgokat. Erre hadd mondjak egy példát.  Ahogy már említettem, a sajtóhisztéria nagyon sokat ártott a méhészeknek. Mert minden árunál fontos a bizalom, amit ha elvesztünk, nehéz visszaszerezni. De azért azt is tudni kell, hogy a méhek bizonyos betegségeire jó az antibiotikum, amit a mézeltetés időszakában nem szabadna használni. Viszont az is igaz, hogy egyetlen pici tabletta öt tonna mézet is képes úgy „megjelölni”, hogy a laboratórium kimutatja. Ezt az esetet aztán fölfújják, mert mindjárt tíz millió méhszakértő lesz az országban.

– Sajnos most már kevesebb, mint tíz millió. Tényleg, nem akar még megnősülni? Gondolom nem lesz nehéz, hiszen igencsak szép szál fiatalember.

– Az én gondolkodásom családcentrikus. Van barátnőm, és nekem tetszik a többgenerációs családmodell. Nem vagyok pénzéhes, nekünk kölcsönünk sincs, mert óvakodunk a csődtől, lassan gyarapodhatunk tehát. És azt is tudom, hogy más országban nem találnám meg a helyem, mert az én otthonom itt van, és itt is fogok családot alapítani. 

– S ha jól értem, a méhészetből szeretne megélni.

– Igen. És a magyar méz jó hírét szeretném megőrizni és hirdetni. Többek közt azzal a méhészeti múzeummal is, amelyről esett már szó. A mesterség különböző eszközeit gyűjtögettem már össze, másoktól is kaptam sok tárgyat, a tervrajzok is elkészültek, remélem egyszer majd vendégházra is telik, szóval van tervünk bőven.  

                                                                                                    Kondor Katalin