Vajon sikerülhet-e a mai kor emberének, ami Rousseau követőinek nem, visszafordítani az idő kerekét, és bebizonyítani azt, hogy őseink ésszerűbben, a természetet jobban tisztelve éltek? S ennek érdekében a technika különféle vívmányairól lemondva, egy lényegesen egyszerűbb életet élve, elfordulni a kényelem ilyen-olyan módozataitól, hogy megmeneküljünk a kizsigerelt természet bosszújától. Nem tudom, hogy sikerülhet-e. Géczy Gábor mindenesetre megpróbálja.

 – Az a filozófia, amit ön hirdet, s amelyről előadásai szólnak, a test, lélek, szellem hármas egységét hirdeti, mondván, ha ez a három szint együttműködik, az maga a harmónia, az egészség, a teljesség. A reneszánsz időkben ez még természetes volt a gondolkodó ember számára, ám a mai, még mindig erőteljesen materialista világban a többség nem így gondolkodik.

– Valóban nem. A mai természettudományok a fizikai szintre vonatkozóan adtak tudást. A lelki szintbe a művészetek tartoztak, a szellemi szint pedig a vallás, a filozófia világa. Csakhogy ugyanúgy, ahogy egy embert nem lehet három részre szétvágni, nem szabadna a tudományokat sem darabokra bontani, és persze a világról alkotott képünket sem.

– Magyarán az összefüggések tudományáról nem volna szabad elfelejtkeznünk. Manapság viszont bántják azt az embert, aki így gondolkozik, vagy legalábbis hóbortosnak nézik. Ön tapasztalt ilyesmit?

– Igen.  Engem is többször figyelmeztettek, hogy a földrajz tanszéken csak a földrajzzal foglalkozzam. Ám ilyen nincs. Pont azért nem működik ma a világ, meg azért nincs igazi ismeretünk róla, mert mindent szétszabdalunk, és nem hagyjuk, hogy bennünk, magunkban összeálljon minden. Tehát nem „telefonkönyvet” kell tanítani a diákoknak az egyetemen, hanem a teljességet.

– Agykutatók immár tanulmányok sorát írták meg arról, hogy a művészeti nevelést, a lélekre ható nevelést elhanyagolni bűnös dolog. Márpedig nálunk ez történik. Azt is mondják, ez utóbbi nélkül a fizikai világra vonatkozó tanítás-tudás nem ér semmit.

– Ez olyannyira így van, hogy a magam példáját idézve azt mondom, én azért mentem el fizikusnak, mert az érdekelt, ami a székely viccben így szól: „jó, jó, hogy ez a villanymotor, de mi hajcsa?” Tehát az érdekelt, mi működteti a világot, de erre a fizika önmagában nem tud válaszolni, akármilyen mélyre megy az ember.

– És a metafizika?

– Az sem. Külön-külön egyik sem tud választ adni. Az ember, ahogy így szemlélgeti a világot, rájön egy-két alaptörvényre. S az egyik legfontosabb alaptörvénye a világnak az „is-is” törvény.

– ??

– Ez azt jelenti, hogy mi mindent be akarunk rakni egyetlen fiókba, és csak egy fiókba. A világ meg úgy működik, hogy minden minden fiókban benne van. Mondok egy példát. Ma valami vagy egy használati tárgy, vagy pedig lóg a falon, és mondjuk egy művészeti tárgy. Pár száz évvel ezelőtt, teszem azt megcsináltak egy guzsalyt, vagy bármilyen használati tárgyat, s azt megfaragták. Gyönyörű faragások voltak rajta, és a feladatának is megfelelt. Tehát a fizikai és a szakrális feladat egybemosódott. Egy gyönyörűen díszített mángorló ily módon „is-is.” Ez a világon mindenre alkalmazható volt, de ma leginkább a „vagy-vagy” érvényesül. Szinte csak így tudunk gondolkozni az iskolai nevelésben éppúgy, mint a politikában.

– Látja, most elgondolkodtatott, s eszembe jutottak a formatervezők. Ma – hogy ez se legyen magyarul mondva – dizájnereknek hívják őket. Nos, rengeteg tehetséges ember van köztük, ők megtervezik a maguk tárgyát, legyen az bútor, porcelánkészlet, de tőlem lehet akár mángorlófa is. És bizony olyan elérhetetlen áron próbálják eladni ezeket a szép dolgokat, amit alig valaki tud csak megfizetni. Tehát mi, egyszerű halandók, megveszünk egy praktikus tárgyat, mert csak erre telik, de az bizony a szépség iránti igényünket nem elégíti ki. Ezeket a tehetséges formatervezőket meg, akik a szépséget állítják elő, alig ismeri valaki, ők a maguk elszigetelt kis világában ücsörögnek.

– Hát így működik a világ, bizony. Ülünk a kis embertároló dobozokban, mondjuk a nyolcadik emeleten, és fogalmunk sincs arról, hogy a hetediken ki ül alattunk. Ez a jellemző a mai életünkre. A legnagyobb baj a világgal pedig az – s e tekintetben teljesen mindegy, hiszünk-e istenben, vagy nem, mert mindenképpen teremtő lények vagyunk -, hogy a teremtés lehetőségét veszik el az embertől.

– Miért jutott el idáig az emberiség?

– Erre azt felelem, hogy a természetben is van tavasz, nyár, ősz, tél. Akármelyik szent iratot nézem, mindegyik leírja, hogy ez a sötétség kora. Most a télben vagyunk, remélem már annak a végén. Például egyre inkább „szinglisedik” a világ. Senki nem mer semmit vállalni, tehát nem mer teremteni. Futószalagon működik az életünk. Régen, ha a parasztember felkelt, kigondolta, hogy kell egy gereblye, mert eltört a régi, s délre elkészítette az újat. Ma ez úgy működik, hogy összeül egy bizottság, jó hosszan értekezik azon, hogy meg lehet-e csinálni a gereblyét, majd egy külön mérnök közösség megtervezi az egyes fogakat, külön a nyelet, és bizonyos munkások legyártják ezeket. Egy következő ember meg összerakja. Ez nem teremtés, mert az a bizonyos szakmunkás egész nap csupán a gereblye bal kettes fogait csinálja. Valahogy annyira szétszabdaltuk a világot, hogy kiestünk a teljességből. És ez baj.

– Ennek talán a legfontosabb oka, hogy hihetetlenül pénzfüggővé és mohóvá vált a világ, pontosabban a világnak az a része, amely rákényszeríti a többiekre, hogy annak a bizonyos gereblyének egyetlen kis részét gyártsa csupán.

– Az a helyzet, hogy a pénz már csak következmény. A pénz megtestesült félelem, semmi egyéb.

– Magyarán a lelkünk romlott el először?

– A félelem úgy jött létre, és arra épül, hogy valamiből nincs elég a világban. Szerintem pedig a világ úgy van teremtve, hogy mindenből elegendő áll rendelkezésre

– Akármennyire szaporodunk?

– Akkor is. Egyetlen egy esetben van szűkösség, ha az emberek egy szűk csoportja, mondjuk egy tizede, azt mondja, a javak kilencven százaléka az enyém.

– Most ez történik, nem?

– Ez, de kérdem én, mi meg miért nem merjük elvenni ezt tőlük? Azért, mert félünk. A félelem, ami létrehozza a pénzt, s ami azt eredményezi, hogy nyolcórányi gályázással sem tudja megkeresni sok ember az alapvető szükségleteire valót.  S hadd térjek még vissza az „is-is”- hez. Ma ugye az van, hogy vagy dolgozunk, vagy szórakozunk, vagy pihenünk. Netán imádkozunk. De kérdezem én, vajon nem lehet úgy végezni egy munkát, hogy az szórakozás legyen?  Vagy pihenés legyen?

– Szerintem lehet, de az is biztos, sok ember olyan munkát végez, amit nem szeret, még az értelmiséginek számító emberek közt is sok ilyen van.

– Elmondom én magának, hogyan néz ki ma egy értelmiségi munka. Negyede pályázatírással telik, a maradék idő fele mindenféle adminisztrációval, és ami marad, az talán a tényleges munkavégzés. De az a baj, hogy ezt is rutinszerűen csináljuk. Néha elnézem, hogy ugyanabból a harminc-negyvenéves elsárgult jegyzetekből tanít valaki az egyetemen, szinte rabszolgamunkává züllesztve saját tevékenységét. És ami a legnagyobb baj, hogy egyfolytában hazudunk önmagunknak és a környezetünknek. Mert ami van, az senkinek sem jó, de mindenki előadja, hogy végül is nagyjából rendben mennek a dolgok.

Magfalva lakója

– Vajon mi ebből a kivezető út? Az, amit ön csinált, hogy fellázadt az egysíkú tanítás ellen, és abbahagyta, s Monor közelében alapított egy falut, Magfalvát. Amit sokan szeretetfalunak hívnak, ahol az emberek normális közösségben szeretnének élni egymással. Honnan jött az ötlet, és miképpen kezdett hozzá a megvalósításhoz?

– Ez a világ sok ezer éven keresztül normálisan működött, többé-kevésbé kiszolgálta az embereket, akik emberi módon tudtak benne élni és meghalni. Pár száz évvel ezelőtt valami történt a világgal, erre én azt szoktam mondani, hogy vírusos lett. Itt nem valakikkel, egy szűk csoporttal van a baj, nem egy elnyomó réteggel, hanem alapvetően a gondolkodásba került bele egy vírus. Egy hibás információ, ami arra késztette az embereket, hogy teremtés helyett harácsoljanak, s ahelyett, hogy szeretetben élnének, inkább hazudozzanak. Nézze meg, mily sok külsőséggel van teli a világ. Én azt mondom, az ilyenekkel élő embereknek a szeretet hiányzik az életéből. S helyette pótcselekszenek, hogy legalább irigyeljék őket. Ami pedig Magfalvát illeti, mi abból indultunk ki, hogy ha az ember utat téveszt, menjen vissza addig a sarokig, amikor még tudja, hol jár. Ezelőtt úgy száz évvel normálisan működtek a nagycsaládok. Nagy családi közösségek voltak, és ezek óvták, védték, ellátták a tagjaikat. Egy falun belül a teljességet meg tudta élni az ember. Akkor is, ha ki se mozdult a falujából.

– Nem kellett például külkereskedni?

– Nem csak ezt nem kellett, de Honoluluba sem kellett elmennie. Ezekről én azt gondolom, mind menekülések. Az ember nem érzi jól magát otthon, s azt gondolja, ha két hétre elmegy a csuda tudja milyen szigetre, ott majd jobban fogja  magát érezni. Ezzel szemben én azt mondom, létezik olyan, hogy az ember jól érzi magát a bőrében ott, ahol van, s nem kell sehová sem menekülnie. Ha létre lehetne hozni egy ilyen közösséget, ami ráadásul kizárja a félelmet, akkor egy lépést tettünk egy emberibb élet felé. Egyébként a félelem nevében benne van, hogy micsoda. Fél elem. Nem ismerjük már a teljességet, nem ismerjük az egész-séget, és elkezdünk tartani attól, amit nem ismerünk. Az ideális közösség megteremtette magának az energiát, az élelmiszert, az egészséget, mindent. Önellátó volt. Száz évvel ezelőtt egy tanyának mondjuk két liter petróleum kellett egy hónapban. Ennyi volt a függősége, az importja. Nem rettegett attól, hogy jaj, lesz-e munkahelyem, lesz-e nyugdíjam, be tudom-e fizetni a számláimat, mert mindent megteremtett magának. Amikor mi itt, Magfalván nekiálltunk építeni az első vert falú vályogházat, döbbenetes volt látni az emberek arcát, hogy ennyi egy ház? Mi csináltunk egy húsz négyzetméteres házat, aminek az összköltsége körülbelül százezer forint volt. És télen kijárkáltunk oda, befűtöttünk, elbeszélgettünk, borozgattunk, s mindenki érezte, lehet lakni egy ilyen házban.

– Nem hinném, hogy sokan vállalkoznának arra, hogy némiképpen visszamenjenek az időben, hiszen ez állítólag lehetetlen, arról nem is beszélve, hogy én például nem tudok vályogot vetni.

– Bizony, sok tudás feledésbe merült már, mi ezeket próbáljuk összeszedni. Most tanuljuk azt a millió kis trükköt, aminek segítségével egy ilyen ház felépíthető.

– Erről nekem már sokszor eszembe jutott, hogy lényegében minden állat meg tudja építeni a saját fészkét, lakását, csak az embernek okoz ez nehézséget.

– Mert elhitették velük, hogy ez nehéz. Ma mindent „szakember” csinál, lassan már a villanykörtét is csak az csavarhatja be, és esetleg a gyerekeinket is szakember fogja megcsinálni. Ezt nem szabad elfogadni.

– Az a bizonyos teljesség szakadt meg, amit maga hiányolt az imént. Én például mostanában voltam Svédországban, ahol a vendéglátóim elvittek a Volvo gyárba, merthogy oda amolyan idegenvezetői segítséggel, egy elektromos kisvonaton be lehet menni. Minden, de minden automatizált, a gyártósoron az autó minden darabját más ember szereli be, automata gördíti a kocsikat egyik helyről a másikra, ahol a szerelő mondjuk csak egyetlen csavart tesz a helyére, és már gördül is tovább az autó. Nesze neked teljesség, meg folyamatok átlátása.

– Én egész életemben arra törekedtem, s büszke is vagyok rá, hogy hittem abban, van az emberben eredendően egy józan paraszti ész. Egy gyermeki gondolkodás. Nem véletlenül mondja Jézus, hogy váljatok újra gyermekké. Enélkül nem megy. Tehát ha én állandóan mindent szétszedek egyre kisebb darabokra, akkor a teremtésnek csak egy szegletét látom. Lehet a bolha lábáról szakdoktorit írni, de mit ért az ember akkor a többihez? Meg tud-e fejni egy tehenet? Szerintem ezek nem elsődleges tudások. Az elsődleges tudás az, amit egy ember már gyerekkorában meg tud szerezni. Amikor hajdan a gyerekek saraztak, gyakorlatilag azt próbálgatták, hogy kell házat építeni, amikor faragtak, a szerszámkészítéshez kerültek közel. Minden gyerekjátékban a munka köszönt vissza, mert a gyerek szereti utánozni a felnőttet. A felnőtt meg Istent utánozná a teremtésben, ha hagynák.

– Magukat remélem, ott Magfalván hagyják teremteni. Aki ott akar élni, annak meg kell tanulnia házat építeni?

– Az elsődleges szempont az, hogy ki kellene kapcsolnunk a félelmet az életünkből. Száz éve még úgy ittak áldomást az emberek, hogy Isten, Isten. Tehát a másik emberben mindegyik az Istent látta. Hogy ilyenné válhassunk, ahhoz ki kellene kapcsolnunk a félelmeket. Nem kellene félnünk attól, hogy nem lesz mit enni, nem lesz hol lakni, és így tovább. S ha rájövünk arra, hogy szinte egy hét alatt megépíthetünk egy házat magunknak, akkor csak-csak elgondolkodunk, hogy miért is venném föl én azt a hitelt? Miért adósítom el magamat harminc évre? Az élelmiszert sem nehéz megtermelnünk magunknak, s ha erre is rádöbbenünk, akkor megint csak megkérdezzük magunktól, miért is halnánk éhen, ha elveszítjük a munkánkat? S ami a legfontosabb, eközben – mivel az ember a teljességben mozog – egészséges marad. Nem tud megbetegedni. Magyarán, ha az ember rájön arra, hogy mi mindent képes maga megteremteni, akkor egyszerűen nem fog rajta a félelem. S újra emberi módon élhet.

– Csakhogy a világot nehéz kizárni. Mondjuk egy ilyen kis lakóközösségbe beteszi a lábát a televízió a maga hirdetéseivel, akkor mindig ott lesz előttük a mézesmadzag, a kísértés, a fogyasztás csábítása. Ezért úgy gondolom, ha valaki önökhöz akar csatlakozni, annak először belülről kell megváltoznia. A világ sok hívságáról le kell mondania.

– Wass Albert gyönyörűen leírja a Hagyaték c művében, hogy éppen egy csomó katonát visznek a szovjetek hadifogságba, és közben leszáll a köd. Ott lenne mindenkinek a lehetősége a menekülésre, de az emberek zöme egyszerűen félelemből nem tud elmenekülni. Még akkor sem, ha tudja, sejti, hogy a biztos halálba megy. Mert azt legalább biztosan tudja, és beletörődik. Ma már nem olyan rabszolgaság van, mint régen, hanem sokkal finomabb. Ma már nem vasláncok vannak, hanem mondjuk a rádió, a televízió, a pénz tartja rabságban az embereket. Úgy leszünk rabszolgák, hogy amerikai típusú önéletrajzokkal mi kuncsorgunk a multiknál, hogy ugyan már, hadd legyek a rabszolgád. Ezért mondom, hogy ezen csak önként, saját maga tud változtatni az ember.

– Maga már sok olyan embert lát, akik egy ilyen kezdeményezés mellé teljes szívvel-lélekkel oda tudnak állni?

– Nem egyszerű kérdés. Azt gondolom, borulni fog körülöttünk sok minden.  Ha mondjuk el kell menni innen Debrecenig, és lehet választani, hogy a kocsimmal mehetek, óránként 130 kilométeres sebességgel, vagy a biciklimmel, ami enyhén szólva is csiga az autóhoz képest, akkor nyilván az autót választom, ha van rá lehetőség. Ha nincs lehetőség, akkor más a helyzet. Amit én látok, s amit a természettudományi tanulmányaim során megtapasztaltam, az az, hogy a Földünk beteg. S minden beteg élőlény védekezik. És a Föld élőlény. Ezt az őseink nagyon jól tudták. Egy élőlénynek pedig, ha megtámadja egy kórokozó, az első védekező reakciója, hogy megemeli a testhőmérsékletét. Ez a láz. Tehát a globális felmelegedés semmi mást nem jelent, mint hogy lázas a Föld. Ez ahhoz kell, hogy felgyorsuljanak bizonyos folyamatok, védekező mechanizmusok.  Ezek már láthatók. Például az ilyen Golf típusú áramlatok már hűtik vissza a  Földet azzal, hogy szétosztják a hőt. Ugyanezek megvannak a légkörben is. Mindenki azt hiszi, hogy sivatagosodás lesz a globális felmelegedés miatt, de érdekes módon éppen a fordítottja lesz. Gondoljuk végig! Maga egy élőlény. Mondjuk túl melege lesz, azért, mert közel ül egy kályhához. Nyilván, ha nem tud kimenni a szobából, akkor a kályha és ön közé odarak egy visszaverő felületet. Na most a Földön a legjobb visszaverő felület a hó.  Én biztos vagyok benne, hogy  ahelyett, amit várunk, a valóságban az fog történni, hogy nagy területeket hó fog borítani a Földön, és ezek amolyan billenésszerűen fognak elolvadni. Tehát árvizek lesznek, és nem az, amire mi készülünk. Mindezt meg lehetne gátolni, semmi mást nem kellene csinálni, mint használni a józan paraszti eszünket. Ha ezer esztendőn keresztül úgy működött a Kárpát-medence vízgazdálkodása, hogy ösztönösen tudták az emberek, a víz maga az élet, tehát minden csepp vizet meg kell fogni, akkor ma is ezt kellene cselekednünk. A megfogott víz elpárolog, visszahull reggel harmat formájában a növényekre, és nem kell öntözni. Nevetséges, hogy óriási pénzekért levezetik a vizet, majd ha vége az árvíznek, egy hét múlva már öntözni kell, mert repedezik a föld, olyan száraz. Lényegében kis dolgokon múlna ez az egész, csak éppen nem merünk asztalra csapni, hogy márpedig ez így lenne jó. Ráadásul minden azt sugallja, hogy kicsi vagy, porszem vagy, vacak vagy és egyedül vagy, ne fogj össze. Mint tudjuk, a politikusok némelyike is sugallta ezt. Régen az emberek azt választották meg mondjuk falubírónak, aki a legtöbbet tette a közösségért. Manapság olyanokat is látunk fontos poszton, aki a legtöbbet lopta el a közösségtől. Mi ez, ha nem eltorzult világ?

– Nem vádolják magát azzal, hogy visszafordul a múltba, onnét vesz példákat, holott akkor sem volt rózsás a helyzet?

– Ha az ember elveszít valamit, mondjuk kővé válik a testvére, mint a népmesében, és megpróbálja megkeresni, és hazavezetni, akkor azzal vajon visszaforgatta az idő kerekét, vagy rendbe rakta a dolgokat? Egyébként a kerék attól kerék, hogy forog. Az életünk is egy ilyen kerék, és a természet is tele van ilyen kerekekkel. Ezért nem szabad félni és megijedni. Attól, hogy most éppen lenn vagyunk, az csak egyet jelent. Innentől fölfele megyünk. Van egy nagyon fontos példabeszéd a Bibliában, az Újszövetségben. A tékozló fiú példája. Elindul ugye a fiú, mindenét eltékozolja. Vagyonát, hitét, mindent. Olyan helyzetbe kerül, hogy a disznók vályújából is enne már, de még onnan is elzavarják. Ma itt tartunk. Európa szemetét esszük, és még onnan is elzavarnak minket, mert már erre sincs pénzünk. Mindezt egy olyan országgal teszik, amely valamikor ez egész Európát képes volt ellátni élelemmel. Igen ám, de a bibliai példázatban itt történik egy váltás, mert a fiúnak eszébe jut, hogy mi a fenét keresek itt a disznó vályújánál, amikor van nekem egy atyai házam. És elindul visszafelé. Ez a lényeg. Elindul visszafelé, és itt az irány a fontos.

                                                                                                         Kondor Katalin