Szász Emese edzőjével, Kulcsár Győzővel, fotó:Czeglédi Zsolt/MTINem sok jobb érzés van annál, amikor egy élet munkája beérik, arannyá válik. Szász Emese már ismerheti az érzést. A 2016-os riói olimpia női párbajtőr győztesét kértük, ossza meg velünk élményeit.
– Négy éve Szilágyi Áron az olimpiai arany után azt mondta, hetekbe, vagy akár hónapokba is telhet, mire felfogja a sikert. Neked sikerült már?
– Á nem, nekem sem sikerült még feldolgoznom, szerintem nekem is ennyi időre lesz szükségem. Tényleg minden reggel arra kelek, ez még mindig igaz-e vagy csak álmodtam az egészet. Mindig nézegetnem kell az érmet, hogy elhiggyem, ez valóság.
– Korábban azt mondtad, az éjjeli szekrényen tartod az olimpiai aranyat. Most is ott van?
– Az éjjeliszekrényen igen. (nevet)
– Az olasz lány ellen eddig nem volt szerencséd, most mégis négy tus hátrányból fordítani tudtál. Mi adott elég erőt ehhez?
– Teljesen nyugodtan álltam az egészhez, és úgy gondoltam, nyugodtan lehet próbálkozni, amíg nem jár le az időnk. Úgy éreztem, ebben a döntőben neki van veszítenivalója, nekem nincsen. Egyszer csak az lett az eredményjelzőre írva, hogy 14-12 ide. Még mindig nem hittem el semmit. Amikor az együttest beadtam, akkor tört rám, úristen, vége van a meccsnek. Nem hittem el.
– Már az első nap felállhattál a dobogó tetejére, hogyan fogadtak a többiek a faluban?
– Jaj, nagyon örültek, nagyon megható volt az a sok öröm, amivel fogadtak, meg az a sok üzenet otthonról, milyen boldog az egész ország, mennyien nézték a döntőt. Tényleg hihetetlen és nagyon jó érzés, hogy ennyien örülnek velem.
– Szerinted a sikered motiválhatja a többieket?
– Igen. Kint voltam a pekingi olimpián, amikor nagyon nem akart érkezni az aranyérem. Látszott az egész magyar olimpiai csapaton, hogy kezdenek görcsössé válni. Mindenki lógó orral mászkált a faluban, mert nem jött az arany. Szerintem az, hogy így kezdtünk, Katinka is nyert és én is, igazán jót tehet az egész magyar csapatnak.