Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott a német, a román, a cseh, a tunéziai és az ausztrál csapattal került azonos csoportba a decemberi szerbiai világbajnokságon.
Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar női kézilabda-válogatott az előkelő első kalapba került a címvédő norvégokkal, a kontinensbajnok Montenegróval, valamint Dániával együtt a decemberi szerbiai női világbajnokság szombati, belgrádi csoportsorolására.

Sebastian Vettel nyerte a Kanadai Nagydíjat, ezzel alaposan elhúzott a mezőnytől a pontversenyben.

Csaknem száz veteránautó és klasszikus modell indult útnak kedden a kínai nagy fal tövéből, Peking külvárosából Párizs irányába: ez az ötödik Peking-Párizs veterán autós futam.

A vasárnapi futamot 1.167.000 néző követte figyelemmel, harmadával több, mint a tavalyi Monacói Nagydíj közvetítését. Ez a második legjobb nézőszám az idei Forma-1-es szezonban, és csak néhány ezer fővel marad el a Malajziai Nagydíj márciusi eredményétől.

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó nyereményei a jövedelemadó levonása után a következők.

Biacsi Ilona ezüstérmes lett az enyhén értelmi fogyatékos sportolók atlétikai világbajnokságán Prágában.

A portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu Európa-bajnokság szombat délelőtti döntőinek dobogósai és a további magyarok eredményei.
Kasza Róbert és Tibolya Péter személyében két magyar résztvevője lesz a Kreml Kupának, az öttusázók meghívásos moszkvai versenyének.

A svédek és az észtek legyőzése után az ukránokon is túljutott a Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat, így utolsó mérkőzésén aranyéremért léphet pástra a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

A férfi párbajtőrcsapathoz hasonlóan a Knapek Edina, Varga Gabriella, Mohamed Aida, Varga Katalin összeállítású tőrválogatott is bejutott a legjobb négy közé a zágrábi vívó Európa-bajnokságon.

Bejutott a legjobb négy közé a Boczkó Gábor, Rédli András, Imre Géza, Szényi Péter összeállítású párbajtőrcsapat a zágrábi vívó Európa-bajnokság harmadik napján.
A Dagály fürdő területén épül meg a 4-5 ezer, alkalmanként 17-19 ezer néző befogadására alkalmas uszodakomplexum.
Első ízben rendezi meg szombaton a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) - hagyományteremtő céllal - a Magyar Úszás Napját, amelyen vízbe száll a vegyesúszás négyszeres olimpiai és világbajnoka, Darnyi Tamás is.

Az aranyérmek számát tekintve története egyik leggyengébb Európa-bajnokságán van túl a magyar kajak-kenu válogatott, amely a portugáliai Montemor-o-Velhóban vasárnap zárult viadalról 3 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzéremmel tért haza. Storcz Botond jobb szereplésben bízik.
A Boston Bruins hosszabbításban 2-1-re nyert a Chicago Blackhawks otthonában, és ezzel 1-1-re egyenlített az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjében. Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc közép-európai idő szerint kedd hajnalban folytatódik Bostonban.

Rich Chernomaz maradt a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya, ráadásul az elnökség csütörtöki ülésén úgy döntött, hogy az U20-as csapat irányításával is megbízza.

A világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka két aranyérmet szerzett a nyitónapon a Mare Nostrum elnevezésű úszóverseny-sorozat harmadik, befejező állomásán, a franciaországi Canet-en-Roussillonban.

A magyar női vízilabda-válogatott 10-9-re elveszítette a bronzmérkőzést az Egyesült Államok csapatával szemben, így negyedikként végzett a Világliga Pekingben rendezett nyolccsapatos szuperdöntőjében.