Negyvenkét sportág kap felkészülési támogatást a MOB-tól

Negyvenkét sportág kap felkészülési támogatást a MOB-tól

olimpiai felkészülésA Magyar Olimpiai Bizottság január 25-én nyilvánosságra hozta, hogy az egyes sportágak mekkora összeget kapnak idén az olimpiai felkészülésre, a listában 42 sportág szerepel.

Ahogy azt már a szervezet hétfői, rendkívüli elnökségi ülése után közölték, részben az elmúlt évek eredményeit, részben az idei év szövetségi feladatait figyelembe véve, a kajak-kenu kapja a legmagasabb, 332 millió forintos összeget, majd sorrendben az úszók (240 millió) és a vízilabdázók (190 millió) következnek.

A MOB honlapján olvasható közlemény szerint összesen 1,95 milliárd forint jut az egyes sportágaknak az ötkarikás felkészülésre. A központi költségvetésből érkező összeget a MOB folyósítja majd a szövetségeknek. Kiemelik, hogy a hétfői ülés után kiadott jelentésben szereplő 2,1 milliárdos végösszeg és a táblázat összesítésében szereplő 1,95 milliárd közötti különbséget a Gerevich-ösztöndíj-alapnak juttatandó tétel adja, amely az olimpiára készülő sportolók támogatásának kiegészítésére szolgál.

A 2011. évi támogatás (zárójelben a tavaly juttatott összeg):
    ———————————————————-
1. kajak-kenu 332 millió (321 millió)
2. úszás 240 (173)
3. vízilabda 190 (197,9)
4. vívás 176 (171)
5. cselgáncs 105 (94)
6. birkózás 98 (88)
7. kézilabda 95 (93,3)
8. atlétika 90 (74)
9. korcsolya 70 (57,5)
   ökölvívás 70 (60)
11. sportlövészet 67 (30,5)
    öttusa 67 (60)
13. torna 47 (32,5)
14. evezés 40 (39)
15. asztalitenisz 36 (29,5)
16. súlyemelés 25 (17)
17. tenisz 17 (13)
18. tekvondó 16 (14)
19. műugrás 15 (10,8)
20. triatlon 14 (11)
21. sí-sílövészet 13 (9)
22. kerékpár 10 (9)
    vitorlázás 10 (8)
    hegyikerékpár 10 (8)
    jégkorong 10 (7)
    kosárlabda 10 (6)
    szörf 10 (7)
28. hosszútávúszás 7 (7)
    íjászat 7 (5)
    rg 7 (6)
    BMX 7 (6)
    röplabda 7 (6)
    lovaglás 7 (6)
34. labdarúgás 5 (20)
    tollaslabda 5 (4)
    szinkronúszás 5 (4)
37. curling 2 (2)
    golf 2 (2)
    gyeplabda 2 (2)
    rögbi 2 (2)
    hódeszka 2 (2)
    szánkó 2 (2)