„Szétrobbant a csarnok”

„Szétrobbant a csarnok”

fotó: Illyés Tibor/MTIMikler Roland, a Pick Szeged kapusa örül a Pick Szeged-Valladolid találkozón. Csapata bejutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjébe, miután szombaton fantasztikus játékkal legyőzte spanyol vendégét.

Férfi BL, C csoport, 9. forduló:
Pick Szeged – Valladolid (spanyol) 30-25 (17-13)

Az első két gólt a spanyolok, a következő kettőt Sulc lőtte. A szegedi szlovák légiós a folytatásban sem állt le, ennek köszönhetően emberelőnyben 7-5-re, majd 8-5-re ellépett együttese. A hatalmas hangzavarban felpörgette a játékot a Valladolid, sorozatban négyszer bevette Mikler kapuját, így aztán Skaliczki László vezetőedző időt kért. Innen jött egy újabb fordulat, és a 19. percben, 12-10-es szegedi vezetésnél már a spanyolok kérték ki az idejüket.

Szinte hihetetlen, de emberhátrányban tovább hízott a különbség, elsősorban a Mikler védéseit követő megugrásokból (17-12), és a szünetig már csak egy vendéggól esett. A spanyol gárdában a sportág legendás alakja, a 43 éves, kétszeres világ- és kétszeres Európa-bajnok, háromszoros olimpiai ezüstérmes svéd Tomas Svensson (aki 1991 decemberében túlélt egy szörnyű repülőgép-balesetet) kifogta a nála húsz esztendővel fiatalabb Lékai Máté két ziccerét. 

A folytatásban is remekül játszott a Szeged, biztosan őrizte előnyét, moldáv légiósa, Butenko szórta a gólokat. A 44. percben,  23-17-nél ugyan a védekezés-specialista Herbert megkapta harmadik büntetését is, de a kiválását is elbírták a házigazdák. A Szeged ezen az estén ellenállhatatlanul, lehengerlően játszott, és a végén még a látványra is figyelt. Különösen Lékai álompasszai után “robbant szét” a csarnok.

A mostani sikerrel biztos nyolcaddöntős Szeged jövő vasárnap a sereghajtó dán Aalborg otthonában lép pályára, és akkor dől el, hogy pontosan hányadik (a második, a harmadik vagy a negyedik) helyen végez a csoportjában, amelyet biztosan az orosz Csehovszki Medvegyi nyer meg.

Szerdán játszották:

Schaffhausen (svájci)-Csehovszki Medvegyi (orosz) 32-29

Vasárnap:
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Aalborg (dán) 14 órakor kezdődik

Az állás: 1. Csehov 13 pont/9 mérkőzés, 2. Valladolid 11/9, 3. Szeged 10/9, 4. Schaffhausen 9/9, 5. Minszk 5/8, 6. Aalborg 4/8

korábban:

B csoport:

Kolding (dán)-MKB Veszprém 29-34
Sa:vehof (svéd)-Hamburg (német) 31-34

vasárnap:

Montpellier (francia) – Tatran Presov (szlovák) 16 órakor

Az állás: 1. Veszprém 16 pont/9 mérkőzés, 2. Montpellier 12/8, 3. Hamburg 11/9, 4. Kolding 10/9, 5. Sa:vehof 2/9, 6. Presov 1/8

A csoportokból az első négy jut a nyolcaddöntőbe.

Kapcsolódó cikkek