Bolyóczki Zsolt lehet a testépítők vezetője

Bolyóczki Zsolt lehet a testépítők vezetője

fitness

A Sikeradó értesülései szerint Bolyóczki Zsolt kerül a Magyar Fitnesz és Testépítő Szövetség élére. Bár ezt egyelőre nem erősítették meg, az egyetlen magyar testépítő és fitnesz szakmai magazinműsor egykori producere számára nem lenne idegen a terep. Az elnök-jelölt ugyanis köztudottan elkötelezett híve a sportág művelőinek.

A Sikeradónak elmondta, legfontosabb célja az lesz, hogy a szövetség pénzügyeit rendbe tegye. Ennek átláthatóságát, valamint újabb források beszerzését szeretné és azt, hogy a versenyzők korrekt szakmai és anyagi támogatást kaphassanak.

– Ha rajtam múlik, szorgalmazni fogom a tehetséges sportolók neves külföldi versenyekre való kijutását, hogy a magyar testépítés és fitnesz a megérdemelt elismerésben részesülhessen – mondta az elnök-jelölt.

A sporttörvény értelmében minden sportági szakszövetségnél csak közgyűlési határozattal lehet elnököt választani.