Turán Frigyes a Jordán-ralin kezdi a vb-t

Turán Frigyes a Jordán-ralin kezdi a vb-t

Autó a versenypályán

A harminchét éves pilóta és navigátora egy Ford Fiesta S2000-es versenyautóval az észt Markko Martin csapatában száguld majd jövő csütörtöktől szombatig a jordániai utakon. Az első és a második napon hat-hat, a zárónapon pedig nyolc gyorsasági szakaszt bonyolítanak le. Gyulay Zsolt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség frissen megválasztott elnöke, elmondta, hogy nagyon büszke a csapatra, és biztosította Turánékat, hogy minden segítséget megad a versenyzésükhöz.

Turán Frigyes

Turán Frigyes

“Az idén már nem a tapasztalatszerzés a célunk, mindent elkövetünk majd a minél jobb eredmények elérése érdekében. Nem titkolt vágyunk, hogy kategóriánkban az év végén az ötödik helyen végezzünk.” – mondta Turán Frigyes.

A csapat már pénteken útra kel a verseny színhelyére, hogy teszteljék az autót, illetve az embert és gépet próbáló pályákat. A magyar duó tavaly négy versenyen indult, a bolgár vb-futamon a rendkívül előkelő nyolcadik, pontszerző helyen végzett.  A Turán, Zsiros kettős a jordániai száguldást követően az Olasz, a Görög, a Finn, a Német, a Francia és a Spanyol-ralin indul.

Kapcsolódó cikkek