Evezős évadnyitó a Margitszigeten

Evezős évadnyitó a Margitszigeten

Evezősök a Dunán

A DNHE klubháza és a Wesselényi csónakház körüli területen 9:30 órakor kezdődő programsorozat keretében több versenyszámot is nyomon követhetnek az évről-évre egyre nagyobb számban kilátogatók. Az idei rendezvény újdonsága a nemzetközi üldözéses nyolcas verseny, amelyet hagyományteremtő céllal rendeznek meg éppen akkor, amikor Magyarország az Európai Unió soros elnöke és a Duna Stratégia is a nemzetközi közvélemény figyelmének a központjába került. 

Evezősök a Dunán

Az egyik leglátványosabb versenynek idén is a fapados Oxford-Cambridge ígérkezik, ennek keretében egyetemisták mellett céges csapatok is összemérhetik tudásukat a Dunán. A szervezők célja, hogy a következő években a közép-európai evezős versenyek kiemelt helyszínévé tegyék a magyar fővárost, Budapestet. Az évadnyitó tradicionálisan az I. világháborúban elesett egykori evezősök emlékköveinek megkoszorúzásával veszi kezdetét.