Poór tereptriatlon világbajnok lett

Poór tereptriatlon világbajnok lett

Poór Brigitta

A verseny honlapja szerint a felnőtt mezőnnyel együtt indultak az U23-as versenyzők és Poór az előbbi kategóriában a tizenötödik helyet szerezte meg. Az X2S Team magyar triatlonosa kiválóan teljesítette az egy km-es úszást, majd a húsz km-es kerékpáros pályán a felnőtt mezőnnyel is tartotta a tempót, végül a hat km-es futás során csak arra kellett ügyelnie, hogy tartsa a pozícióját.

A női versenyt a háromszoros világbajnok kanadai Melanie McQuaid nyerte óriási fölénnyel, mögötte az amerikai Shonny Vanlandigham érkezett célba, harmadikként pedig honfitársa, Emma Garrard. A férfi mezőnyben a világ harminc legjobb versenyzője állt rajthoz, köztük Sipiczki Csaba, aki huszonegyedik helyen végzett. A versenyt a világ legsikeresebb tereptriatlonistája, a dél-afrikai Conrad Stoltz nyerte. Második az amerikai Seth Wealing, harmadik pedig a svájci Olivier Marceau lett.