Joó Abigél világrengető sikere

Joó Abigél világrengető sikere

Joó Abigél örülA 78 kg-os Joó Abigél aranyérmet nyert vasárnap az olimpiai kvalifikációs cselgáncs Világkupa-sorozat bakui, százezer dollár összdíjazású Grand Prix-versenyén.

A KSI tavalyi Európa-bajnoka cseh és kanadai ellenfelét is ipponnal verve jutott be az elődöntőbe, ahol a világbajnok- és Európa-bajnok-első Marhinde Verkerk várt rá. A 20 éves magyar dzsúdós eddig két mérkőzésen legyőzte holland ellenfelét, és most is ipponnal bizonyult jobbnak. A fináléban az áprilisi, isztambuli Eb-n harmadik német Luise Malzahn következett, akivel külön párharcuk 1-1-re állt, a harmadik csata pedig Joó sikerét hozta, aki vasárnapi negyedik összecsapását is ipponnal – ezúttal kis külső horoggal – nyerte meg. Pánczél Gábor tanítványa negyedik Világkupa-diadalát aratta, és medálja mellé háromezer dollárt kapott. Korábban Szófiában (2009), Varsóban (2010) és Bukarestben (2010) állhatott a dobogó tetejére.

A zárónap másik magyarja, Bor Barna egy üzbég és egy holland rivális búcsúztatása után, a nyolc között vazaarival kikapott az ukrán Sztanyiszlav Bondarenkótól, és ötödik lett. Pénteken Karakas Hedvig (57) bronz-, szombaton pedig Mészáros Anett (70) nyert ezüstérmet Azerbajdzsánban, ahol 50 ország 342 dzsúdósa versengett.