Megnyerte első bajnoki címet a Videoton

Megnyerte első bajnoki címet a Videoton

Győztes Videoton csapata

A Kaposvár felett aratott, bajnoki elsőséget érő 3-1-es győzelem után a Sóstói Stadiontól kisvonattal, rendőri felvezetéssel utazott az együttes a belvárosba. A térre vezető utolsó métereket a szurkolók vállán ülve tették meg a játékosok, hogy aztán önfeledt ünneplésbe kezdjenek a központot megtöltő tömeggel. Robbantak a rakéták, repültek a tűzijátékok, pukkantak a pezsgők, és harsogtak a Vidit éltető rigmusok: az UEFA-Kupa második hely (1985), egy Magyar Kupa-győzelem (2006), két bajnoki ezüstérem (1976, 2010), valamint három bronzérem (1984, 1985, 2006) után először szerzett bajnoki címet a piros-kék egylet, a fehérvári labdarúgás hetven éves történetének egyik legnagyobb sikerét aratva.

Videoton logója

“Eljött a mi időnk, most már mindenki legalább egyszeres bajnok” – mondta a válogatott Lázár Pál, hozzátéve, hogy már az elmúlt fordulókban is volt lehetőségük bebiztosítani a diadalt, de ami késett, nem múlott. A székesfehérvári együttes a hétközi forduló második játéknapján 3-1-re verte a Kaposvárt, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert a második Pakssal szemben. A szintén válogatott Elek Ákos úgy fogalmazott, eddig úgy alakult az élete, mint egy mese. “Nem is lehet elmesélni, milyen nehéz az, amikor ifiként az ember a foci miatt lemond nagyon sok mindenről, a srácok mennek bulizni, csajozni, Te pedig csak a fociban élsz. De most visszakaptam mindent!” – mondta.

Lipták Zoltán, a Videoton válogatott védője a kialakult közösséget és a csapat egységét méltatta: “Rengeteg nehéz mérkőzés van a hátunk mögött, egy kisebb hullámvölgytől eltekintve kiegyenlített volt a teljesítményünk, és megérdemelten nyertük meg a bajnokságot, mert tudtunk egymásért küzdeni, és mindenki maximálisan odatette magát” – mondta Lipták 

Lázár Pál

Lázár Pál

“Aki már átélte ezt, gondolom, tudja, hogy milyen érzés” – mondta Szakály Dénes, aki csereként beállva szerezte a Vidi harmadik gólját. “Nagyon örülünk, hogy hétezerötszáz néző előtt ünnepelhettünk, igaz, nem nézőcsúcs, de fantasztikus ennyi ember előtt futballozni. A bajnoki cím megnyerése hihetetlenül jó érzés, nem tudom meddig tart az ünneplés, remélem minél tovább, de természetesen azért készülnünk kell az előttünk álló feladatokra is.” A Monicomp Liga góllövőlistáját toronymagasan vezető, a huszonnégy találatnál járó brazil Andre Alves egyelőre csak a következő találkozókra figyel. “Még vannak feladataink, hátra van a kupadöntő, és a bajnokságból is két forduló, s még legalább két gólt is szeretnék rúgni.”

Dusan Vasiljevic azt mondta, annak ellenére, hogy pályafutása során több európai klubban is megfordult, a magyar bajnoki címet tartja legnagyobb sikerének, “Nagyon boldog vagyok, hiszen ez a győzelem nemcsak Fehérváron történelmi siker, de az én életemben is meghatározó, mert nekem is ez az első aranyérmem.” A csapatkapitány Farkas Balázs szerint nem szabad túlértékelni ezt a diadalt, és koncentrálni kell az előttük álló feladatokra. “Nem kell ezt túlmisztifikálni, idén és jövőre is komoly feladatok elé néz ez a csapat” – mondta a középpályás.

Elek Ákos

Elek Ákos

“A bajnoki arany természetesen sokat jelent, de a kupadöntőt is meg kell nyernünk, hátra van még két NB I-es meccs, amelyeken már csak a közönségünk miatt is jól kell játszanunk, aztán pedig a Bajnokok Ligája-selejtezőre kell összpontosítanunk.” Sándor György szintén a kupadöntő fontosságát hangsúlyozta, szerinte “az lenne az igazi”, ha a csapat jövő kedden az MK-döntőben is nyerne. “Nem tudom, lesz-e még egyáltalán ilyenben részem, de szeretném addig ütni a vasat, amíg meleg, kupagyőztes szeretnék lenni, és élvezni azt, hogy sikeres a csapat.”