Részvételi csúcs volt az olimpiai maraton váltón

Részvételi csúcs volt az olimpiai maraton váltón

Futók a versenyen

A szervező Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint ezerszázötvencsapat és négyszáznegyven egyéni induló rajtolt el a budapesti Kossuth térről. A viadalon három váltószámot bonyolítottak le, a maratont hat, a félmaratont háromfős staféták teljesítették, és 3×2011 méteres futást is rendeztek. Egyéniben a félmaratoni táv volt teljesíthető.

A kiemelt elnökségi eseménynek köszönhetően a Külügyminisztérium váltói német, francia, spanyol, szlovén, román és holland csapatokkal küzdöttek meg. A klasszikus, 42,195 km-es távot lefutotta a három olimpiai bajnok, Storcz Botond (kajak), Kovács István (ökölvívás) és Vajda Attila (kenu) váltója is, kiegészülve Császár Gábor válogatott kézilabdázóval, Kassai Viktor labdarúgó játékvezetővel, illetve Harsányi Levente tévés személyiséggel. Szintén ott volt az eseményen az ugyancsak ötkarikás aranyérmes Kammerer Zoltán (kajak) és Novák Ferenc (kenu) is.