Magyar sikerek az öttusa Világkupán

Magyar sikerek az öttusa Világkupán

A három továbbjutott magyar lány

A csengtui (Chengdu) viadal honlapja szerint a csütörtöki selejtezőben két csoportban zajlottak a küzdelmek a tavalyi világbajnokságra épült sportközpontban, és az ötvenhat fős mezőny mindkét feléből a legjobb tizennyolc került a fináléba. Az A csoportban Tóth Adrienn ötödik, Gyenesei Leila tizenegyedik, a B-ben Kovács Sarolta tizenötödik lett.

Pénteken a férfiak selejtezőjét bonyolítják le. A mezőnynek tagja Kasza Róbert, Tibolya Péter, Németh Róbert és Demeter Bence. A Vk-sorozat február végén az egyesült államokbeli Palm Springsben kezdődött, ahol a 2009-ben világbajnok Marosi Ádám ezüstérmet nyert. A márciusi versenyt, melyet Kairóba terveztek, az ottani feszült politikai helyzet miatt törölték.

Gyenesei Leila

Gyenesei Leila

Áprilisban Sassari volt a házigazda, a szardíniai viadalon Marosi győzött. Három hete Százhalombattán találkoztak a legjobb öttusázók, most pedig a kínai viadalon gyűjthetik pontjaikat azok, akiknek erre még szükségük van. A szériát lezáró Világkupa-döntőt, melyen a két győztes olimpiai kvótához jut július második hétvégéjén rendezik Londonban.