Idén igazi újdonsággal várják a Nemzeti Vágta érdeklődőit

Idén igazi újdonsággal várják a Nemzeti Vágta érdeklődőit

A Nemzeti Vágta résztvevői

Lázár Zoltán, a Vágta társelnöke az eseményt beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy idén egy lovas újdonsággal jelentkeznek a vágtán, kétlovas, kétkerekű fogathajtó versenyt rendeznek az őszi fesztiválon. Idén még egyelőre a szervezők és szakértők választják ki, kik nevezhetnek erre a különleges versenyszámra, kik rendelkeznek a szokásostól eltérő futamhoz szükséges felkészültséggel. 

lázár vilmos és lázár zoltán

Lázár Vilmos és Lázár Zoltán

A szeptember 15. és 18. között Budapesten, a Hősök és az Ötvenhatosok terén megrendezendő lovas fesztivál versenyszabályzata alapvetően nem változott: a legfontosabb a versenyzők és a lovak biztonsága, valamint a versenyen az esélyegyenlőség biztosítása. Ezért bármilyen település indíthat lovast az előfutamokon, az ismeretlen származású lovakat pedig kizárják a versenyből – mondta el Szotyori-Nagy Kristóf versenyigazgató, a Magyar Lovasszövetség Díjugrató Szakágának elnöke. 

A vágta

További változást jelent, hogy az elő és középfutamoknak nemcsak az első, hanem a második és harmadik helyezettje is továbbjut, a döntőben pedig a második és a harmadik helyezett is részesül pénzjutalomban. Idén is elmaradhatatlan programokkal kedveskedik gyerekeknek és felnőtteknek a Nemzeti Vágta és a versenyek ideje alatt a Vágta Korzó. Lesz kocsitoló verseny, díjugrató verseny, lovas bohóc bemutató, akadályvágta és természetesen jótékonysági sztárfutam is. Az Andrássy úton a korábbi évekhez hasonlóan a nevező települések és szponzorok standjai, kézműves és népművészeti bemutatók, valamint országkonyha várja a fesztiválra kilátogatókat. 

A Nemzeti Vágtát minden évben egy magyar történelmi személyiség, hős emlékének szentelik. A 2011-es évben a Rákóczi-szabadságharc két hősének, Bercsényi Miklósnak és fiának, Bercsényi Lászlónak állítanak emléket. A vágta rendezésének jogát és brandjét 2011-ben a Lovas-Show Kft. vette meg, a szervezésben azonban továbbra is részt vesz a lovas fesztivál alapító csapata. Geszti Péter kreatív igazgató kiemelte: a Nemzeti Vágta igazi, hiteles márkává vált az évek során, amely, mint minden márka érzelmeket, tartalmakat, tudást hordoz magában.

Geszti Péter

Geszti Péter

Geszti reméli, a lassan nagykorúvá váló Vágta hamarosan Magyarország legnagyobb rendezvényévé növi ki magát. Az idei Nemzeti Vágta előfutamai már megkezdődtek, egészen szeptemberig tart a fővárosi versenyen résztvevők kiválasztása. Az előfutamok eredményei és programjai, valamint a Nemzeti Vágta részletei megtekinthetők a www.vagta.hu internetes oldalon is.

Kapcsolódó cikkek