A németek most igazán tartanak tőlünk

A németek most igazán tartanak tőlünk

Magyar kézilabdás

“Ennél rosszabb sorsolásunk nem is lehetett volna. Nem csak játékosainak akaraterejében és lelkesedésében bízhat, hanem a szakmai stábban is, hiszen segítői Bundesliga-klubedzők (Dirk Leun, Dietmar Schmidt, Renate Wolf) lesznek.” – jegyezte meg a harmincnégy éves dán szakember a vasárnapi, balingeni találkozó előtt. “Tűzoltásra vagyunk itt, és nem akarom, hogy megmentőként tekintsenek rám, de vesztes sem akarok lenni. – fogalmazott Jensen, aki a blamázsnak számító decemberi, Európa-bajnoki tizenharmadik helyezés után távozó Rainer Osmann helyét örökölte. Szeretnénk pozitív képet kialakítani a női válogatottról.”

Heine Jensen

Heine Jensen

A magyarok elleni oda-visszavágóról elmondta, hogy bizonyosan feszült hangulatú lesz mindkét meccs, és fel kell készülniük a kemény, fizikai csatákra is. Clara Woltering, a keret egyik hálóőre jelezte, ha erős lesz a védelem és jó a kapusteljesítmény, akkor a többiek megkaphatják azt a magabiztosságot, amely szükséges a sikeres támadásokhoz és a továbbjutás kiharcolásához. Az első mérkőzésre vasárnap, Balingenben, a visszavágóra pedig jövő szombaton, Győrben kerül sor. A párharc győztese vehet részt a decemberi, brazíliai vb-n, és esélye marad a 2012-es londoni olimpiai indulási jog megszerzésére, míg a vesztes biztosan lemarad az ötkarikás játékokról.

A német keret:
kapusok: Katja Schülke (klub: HC Leipzig/válogatottság: 54/gól: 0), Sabine Englert (FC Midtjylland/188/2), Clara Woltering (Bayer Leverkusen/122/0)
mezőnyjátékosok:Stefanie Melbeck (Buxtehuder SV/202/428), Grit Jurack (Viborg HK/300/1575), Anna Loerper (Bayer Leverkusen/140/257), Franziska Mietzner (FHC Frankfurt/Oder/38/119), Nadine Krause (HSG Blomberg-Lippe/173/716), Anne Müller (HC Leipzig/110/149), Anja Althaus (Viborg HK/178/399), Luisa Schulze (HC Leipzig/3/1), Sabrina Richter (HSG Blomberg-Lippe/129/281), Mandy Hering (FHC Frankfurt/Oder/78/147), Natalie Augsburg (HC Leipzig/15/28), Laura Steinbach (Bayer Leverkusen/61/91), Nadja Nadgornaja (Thüringer HC/7/14), Kerstin Wohlbold (Thüringer HC/3/11), Isabell Klein (Buxtehuder SV/32/47), Marlene Zapf (Bayer Leverkusen/1/1)

Kapcsolódó cikkek