Fáklyás evezés Kolonics emlékére

Fáklyás evezés Kolonics emlékére

Kolonics György

Kolonics György harminchat éves korában, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el. A későbbi hivatalos jelentés szerint halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt állt be.

Fáklyás evezők

A kiváló sportoló éppen a pekingi olimpiára készült, az lett volna pályafutása ötödik ötkarikás fellépése. Két olimpiai bajnoki címe mellett a világbajnokságokon tizenötször, az Eb-ken pedig háromszor állhatott fel a dobogó felső fokára.

A Merkapt SE és a Kolonics György Alapítvány pénteken 17 órától fáklyás evezéssel emlékezik a nagyszerű sportemberre. Klubja, a Csepel vízitelepén a versenyeiről elhangzott rádióközvetítéseket és a vele készült interjúkat hallgathatják meg az érdeklődők, majd 19 órától vízre szállnak a résztvevők és a hajójukra szerelt fáklyákkal lapátolnak Kolóra emlékezve. A program a Himnusz eléneklésével zárul.

Kapcsolódó cikkek