Bronzérmes Szilágyi Áron

Bronzérmes Szilágyi Áron

Szilágyi Áron örömeA kardozó a 2004-ben olimpiai bajnok Aldo Montano legyőzésével továbbjutott az elődöntőbe, ahol bronzérmet nyert a sheffieldi vívó Európa-bajnokságon.

A szombati versenyben – a viadal honlapja szerint – két magyar, Szilágyi (6/0) és Nemcsik (5/1) a csoportkörből rögtön a legjobb 32 közé került, Decsinek (4/2) és Lontaynak (1/4) viszont már a hiányos 64-es táblán is vívnia kellett, utóbbi ott ki is kapott az olasz Giampiero Pastorétől. Decsi az első fordulóban simán verte a spanyol Fernando Caserest, aztán vereséget szenvedett a 2009-ben világbajnoki ezüstérmes román Rares Dumitrescutól. Nemcsik a versenynek ugyanebben a szakaszában ugyancsak román kardozóval, mégpedig Florin Zalomirral szemben maradt alul.

Szilágyi viszont magabiztosan menetelt. Az ukrán Andrij Jagoda után a legjobbak közé tartozó francia Nicolas Lopezt, majd az athéni nyári játékok aranyérmesét, az olasz Aldo Montanót búcsúztatta. A döntőbe kerülésért a francia Bolade Apithyvel találkozott magyar idő szerint 19:15 óra után. Bronzérmet nyert. A versenyben egyébként ötvenhét kardozó indult.    

Eredmények:

a 64 között:
Decsi Tamás-Fernando Caseres (spanyol) 15-8
Giampero Pastore (olasz)-Lontay Balázs 15-10

a 32 között:
Szilágyi Áron-Andrij Jagodka (ukrán) 15-13
Rares Dumitrescu (román)-Decsi Tamás 15-10
Florin Zalomir (román)-Nemcsik 15-10

a 16 között:
Szilágyi-Nicolas Lopez (francia) 15-11

a negyeddöntőben:
Max Hartung (német)-Aliakszandr Bujkevics (fehérorosz) 15-10
Alekszej Jakimenko (orosz)-Nicolas Limbach (német) 15-14
Szilágyi-Aldo Montano (olasz) 15-14
Bolade Apithy (francia)-Zalomir 15-13

Szombaton a női párbajtőrözők egyéni küzdelmeit is lebonyolítják.