Ezzel bekerülhetünk a rekorderek közé

Ezzel bekerülhetünk a rekorderek közé

Gyerekek kosaraznak

“Tízezer perc alatt 333 mérkőzést játszunk, ami Guiness-rekord, a régit Dél-Afrikában állították fel, ahol nyolcvankét órát, vagyis 4920 percet játszottak – mondta Zsolnay Gyöngyi száztízszeres válogatott, ötszörös bajnok korábbi játékos, a rekordkísérlet megálmodója, szervezője a kísérletet megelőző sajtótájékoztatón.

Az egyhetes kosárlabdázásban húsz csapat vesz részt, a 13:50 órakor rendezett első találkozót ugyanakkor meghívott hírességekből összeállított alkalmi együttesek játszották: többek között szépségkirálynők, Lipcsei Betta és Weisz Fanni, valamint Demcsák Zsuzsa.