Ők már megszerezték

Ők már megszerezték

Tenyerét mutató ember

A sportvezetőt abból az alkalomból kérdezték, hogy már csak egy év van hátra a jövő évi ötkarikás játékokig. Borkai hozzátette, hogy sajnos tendencia, hogy olimpiáról olimpiára csökken a magyar csapat létszáma. Az elnök ezért úgy kalkulál, hogy amennyiben a férfi kézilabda-, a női vízilabda- és a női kézilabda-válogatottnak – bár tudja, hogy az utóbbira nagyon kicsi az esély – sikerül kiharcolnia az olimpiai részvételt, akkor százhetven magyar sportoló lehet ott Londonban.

Borkai Zsolt

Borkai Zsolt

A szereplést illetően Borkai hangsúlyozta: szerencsére vannak olyan magyar versenyzők, akik nemcsak a kvalifikációs versenyeken, hanem az olimpián is eséllyel tudnak majd indulni. Konkrét neveket azonban az elnök nem mondott, mert mint mondta, nem szeretne terhet rakni a versenyzők vállára.   

“Boldog lennék, ha a magyar sportolók megismételnék a pekingi eredményt és három aranyérmet nyernének Londonban. Ha pedig ennél többet szereznek, akkor rendkívül örülni fogok” – fogalmazottBorkai, aki arra már nem vállalkozott, hogy megtippelje az összes magyar érem számát. Az elnök kiemelte, hogy a MOB ebben az évben a sportolóknak és a sportvezetőknek is megadja azokat az anyagi támogatásokat, amelyek biztosítják a nyugodt felkészülést az olimpiai kvalifikációs versenyekhez. A Gerevich Ösztöndíjon keresztül több mint négyszáz versenyző részesül kiemelt támogatásban.

London 2012 - éljenzők

Borkai beszélt arról is, hogy a kiutazás előtt minden magyar versenyzőnél legalább három doppingellenőrzést fognak végezni, akiről pedig kiderül, hogy tiltott szereket használt, azt örökre kizárják az olimpiáról. Az elnök bízik abban, hogy a magyar sportolók tiszta eszközökkel készülnek és nem lesznek pozitív esetek. 

A MOB első embere szerint London a legek olimpiája lesz. “Az első olyan város, ahol már harmadszor rendeznek nyári ötkarikás játékokat. Tizenhétezres olimpiai falut építenek, több mint tízezer versenyzőt várnak az eseményre, akik között háromszázkét aranyérmet osztanak majd ki. A brit főváros nagyon jól, hetvenöt százalékos állapotban áll az előkészületekkel, biztos, hogy fantasztikus olimpia lesz Londonban” – mondta Borkai.

Kapcsolódó cikkek