Pars győzelmével indítottunk

Pars győzelmével indítottunk

Pars Krisztián

A szombathelyi kalapácsvető 79,37 méterrel diadalmaskodott. Az erős, kavargó szélben az Eb-bronzérmes Pars 75,34 méterrel kezdett, majd 79,04-gyel folytatta, aztán két rossz kísérlet után következett a 79,37 méteres dobás. Utolsóra már győztesként, 78,81 méterig hajította a kalapácsot.

“A sérülésem után nehezen tudtam összeszedni magam, három hét kimaradt a felkészülésből, így a mostani nagyon jó eredmény. A világbajnokságig még van egy hónap, és akkor nyolcvanegy fölé tudok kerülni. De igazából nyolcvankét métert szeretnénk dobni. A vb-n nyolcvanegy méter elég lehet az aranyhoz.” – nyilatkozott Pars Krisztián.

sportpálya

A magyar atléta fölényesen végzett az élen, a második német Markus Esser, akinek 81,10 az egyéni csúcsa csak 76,85-ig jutott. A tavaly az Európa-bajnoki ezüstöt Pars előtt elnyerő olasz Nicola Vizzoni tőle is elmaradt több mint egy méterrel (75,61 m). A hétfős mezőnyben Németh Kristóf (74,61) a hatodik, Hudi Ákos (69,25 m) a hetedik helyen végzett.

A viadal a 2006-ban elhunyt, Universiade-győztes, huszonnyolcszoros magyar bajnok Gyulai Istvánnak, a nemzetközi szövetség volt főtitkárának állít emléket.