Kerékpárverseny Budapest "gyomrában"

Kerékpárverseny Budapest "gyomrában"

UnderworldA tavalyi siker után újra megrendezik a hegyikerékpárosoknak az Underworld Kupát Budapesten. A verseny jelentős szakasza a főváros alatti több, mint 150 éves pincerendszerben fut. 

A versenyen azok állhatnak rajthoz, akik augusztus 10-ig neveznek a második Underworld Kupára. Az augusztus 13-i viadalon profi és amatőr versenyzők egyaránt indulnak. A Mouintanbike Challenge versenysorozat negyedik futamaként megrendezett hegyikerékpáros verseny egy kőbányai sportközpontból indul.

Underworld

Az öt különböző futamban, amelyen amatőrök és profik külön csoportban versenyeznek, hetven induló állhat rajthoz futamonként. A pincerendszer, ahol a versenyzőknek át kell tekerniük, átlagban két-két és fél méter magas és három-hat méter széles járatokból áll, de vannak ennél szűkebb, izgalmasabb részek is. A nevezők a nem mindennapi verseny élményen túl számos értékes ajándékkal lesznek gazdagabbak. Az érdeklődőket a helyszínen kiállító sporteszközgyártók is várják. Idén a kupa nem ér véget az eredményhirdetéssel. Este hét órától jó hangulatú összejövetellel várják a résztvevőket a versenynek helyet biztosító sportközpontban.