Magyar siker már első nap

Magyar siker már első nap

Bringások

A legjobbak a legoptimistább szervezői kalkulációkhoz képest csaknem harminc perccel jobb időt tekertek a Nagymaros és Hollókő közötti kilencvennyolc km-es etapon, így a győztes kevesebb mint négy és fél óra alatt teljesítette a távot. Az első nap kétezer-kétszáz méteres szintkülönbséget kellett leküzdeniük a versenyzőknek a nógrádi hegyek között.

Blazsó Márton

Blazsó Márton 

A százötvenhárom induló teljesítményét a nagy meleg is nehezítette, a harminc fokos hőségben közel ezer liter víz fogyott el az útvonal öt pontján felállított frissítőállomásokon. A Trans Hungária Maraton útvonala ötven települést, harminckét vízfolyást, tíz termálforrást és négy nemzeti parkot érint. A szervezők azt remélik, hogy az észak-magyarországi tájakra később még visszatérnek majd a résztvevők, akiknek a csaknem négyszáz km megtétele során összesen hatféle talajtípuson kell bringázniuk, és 7400 méter szintkülönbséget kell legyőzniük. 

A mezőnyben szlovák, osztrák és román versenyzők is vannak. Az eredményeket egyéniben, párosban és csapatban rögzítik, és az összetett verseny mellett napi győzteseket is hirdetnek. 
Eredmények:
    1. szakasz, Nagymaros-Hollókő, 98 km:
1. Blazsó Márton (Bike Team Szeged) 4:28:37 ó
2. Búr Zsolt (Bringabanda) 4:30:22
3. Szécsi Tamás (Bringabanda) 4:42:02