Történelmi magyar váltósikerek

Történelmi magyar váltósikerek

Marosi Ádám

Korábban ugyanis még sohasem fordult elő, hogy egy éven belül az Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is a férfi és a női váltót is a magyarok nyerjék. Ennek alapján nyugodtan nevezhető sikerkapitánynak Pálvölgyi Miklós, akinek irányításával 2001 óta a 12. vb-aranyat szerezték meg a férfiak az orosz fővárosban.

“Nem örültünk, amikor Kairó helyett Moszkva kapta meg a rendezést, mert az oroszországi vb-k korábban is mindig rendkívül nehéznek számítottak, ráadásul az oroszokkal együtt készülnek Moszkvában a szovjet utódállamok. De hozzáteszem, más országok, így a csehek, de még a brazilok is rendelkeznek olyan központi létesítménnyel, ahol minden számot egy helyen tudnak gyakorolni. Mi pedig vándorlunk a helyszínek között, ami már csak a pihenés szempontjából sem ideális.” elemezte a helyzetet Pálvölgyi Miklós.

Pálvölgyi Miklós

Pálvölgyi Miklós

A kapitány hozzátette, hogy tartott a vb-től a tavalyi, sikertelen kínai vb-szereplés miatt, ugyanakkor bizakodásra adott okot az idei Eb. “Moszkvában az egész vb alatt mindenki nagyon jól küzdött, az összes versenyző motivált és céltudatos volt. Döntőnek bizonyult, hogy mindenki nagyszerűen kombájnozott, azaz a lövészettel kombinált futásban, ahol korábban voltak problémáink, remekeltünk. Márpedig itt két számot kell teljesíteni egyszerre, és félóra alatt megfordulhat a verseny” – hangsúlyozta Pálvölgyi, kiemelve, hogy Marosi Ádám olimpiai kvótát szerzett, így jelenleg a férfiaknál és a nőknél is két-két indulási jog áll rendelkezésre.

Londonban nemenként két öttusázó nevethető, de a kvóta névre szól. “Gyenesei Leila esetében eldőlt a nemzetközi szövetség állásfoglalása alapján, hogy nem jutott kvótához, mivel a vb-n fel nem használt helyek nem az Eb-re, hanem a világranglistára szállnak vissza. De szerintem szerzünk még kvótát, s terveim szerint jövőre együtt versenyeztetem majd az olimpiai részvételre aspirálókat.”