Ribli visszatért csapatához

Ribli visszatért csapatához

Sakktábla

Nádasi Tamás közölte, hogy az olimpiai bajnok, jelenleg az osztrák sakkválogatott szövetségi kapitánya kaposvári és pécsi kitérő után igazolt vissza a nagykanizsai bajnokhoz, ahol korábban több mint tíz évet töltött. Vele és Portisch Lajossal, a Nemzet Sportolójával együtt így már két olimpiai aranyat elnyert játékos ülhet asztalhoz az Aquaprofit csapatában.

Ribli Zoltán

Ribli Zoltán

“Célunk az, hogy minél több hazai játékos szerepeljen a magyar bajnokságban” – fogalmazta meg Nádasi Tamás, aki azt is közölte: Ribli Zoltán Pintér Józseffel közösen mostantól a csapatkapitányi posztot is betölti. A nagykanizsaiak eddigi vezetője, Flumbort András a tanulmányai és munkája miatt nem tudta tovább vállalni ezt a feladatot, amelyet csapatirányítás vesz át tőle. Ribli és Pintér mellett Papp Nándor lesz a sakkszövetség felé is bejelentett csapatvezető, technikai vezetőként pedig Kercsmarics József dolgozik majd.

Nádasi elmondta azt is, hogy újonnan igazolt játékosuk az ifjúsági csapatban a tizenkét éves Kántor Gergely, aki korosztályában jelenleg a világ második legjobbja. Az ifjú sakkozót nagy reménységnek tartják, ezért szeretnék oly módon is támogatni, hogy öt-tíz éven belül a világ élvonalába kerüljön. Az Aquaprofit-NTSK elnöke, Németh Zoltán és a névadó főszponzor elnöke hétfőn aláírta az új támogatási szerződést is, amelyről Nádasi Tamás csak annyit árult el, a tavalyi összegnél negyven százalékkal többet kapnak a sakkozók, így idén nyolc számjegyű támogatásban részesülnek.

A csapat idei terveit ismertetve elhangzott, hogy a világbajnok indiai Viswanathan Anand továbbra is az első táblán szerepel, és a remények szerint egy mérkőzésre le is tud majd ülni. Az idejét azonban igénybe veszi a jövő év tavaszán esedékes világbajnoki címvédő mérkőzésre való felkészülés, amikor is az izraeli színekben versenyző Borisz Gelfanddal kell majd szerepelnie. Az Aquaprofitnál második táblán marad a spanyol Alekszej Shirov, a harmadikon pedig Polgár Judit játszik a továbbiakban is, és az a céljuk, hogy idén megszerezzék ötödik magyar bajnoki címüket.

Az ez évi Bajnokcsapatok Európa Kupáján azonban nem szerepel a nagykanizsai bajnokcsapat, az erre szánt pénzt inkább a sebek gyógyítására fordítják, vagyis a kölcsönöket szeretnék visszafizetni – jelezte Nádasi Tamás. A hét végén kezdődik a magyar bajnokság, amelynek keretében először az örök rivális zalaegerszegi Csuti SK-val kell megküzdeniük. Nem kívánta elárulni a csapat összetételét, csupán annyit közölt: “erősek leszünk”.