Az edzés már elkezdődött

Az edzés már elkezdődött

női röplabda csapat

A szövetség hétfői tájékoztatása szerint egyelőre csak kilenc játékossal indult meg a munka.  “Mivel a legtöbb játékos klubcsapatával különböző bajnokságokban szerepel, engedélyeztük, hogy később csatlakozzanak, ahogy azt a menetrendjük megengedi. Az edzőtábor második felére már teljes lesz a válogatott” – mondta Nagy Kornél csapatvezető.

A válogatott célkitűzése a tisztes helytállás, a gárda Csehországgal, Azerbajdzsánnal, Bulgáriával, Ukrajnával és Dániával került azonos olimpiai előselejtezős csoportba. A tornára november 8. és 13. között kerül sor Azerbajdzsánban, a csoportból csak az első helyezett léphet tovább egy újabb selejtező tornára, ahonnan ki lehet jutni a londoni ötkarikás játékokra.