Még a Földet is elhagyja a láng

Még a Földet is elhagyja a láng

Olimpiai láng

Dmitrij Csernyisenko, a szervezőbizottság elnöke kedden közölte, hogy minden idők legnagyobb szabású fáklyaváltóján dolgoznak. Ennek során az ötkarikás jelkép többek között a Nemzetközi Űrállomásra (IIS), továbbá Oroszország legmagasabb csúcsára, az 5642 méteres Elbruszra is “ellátogat”. A láng 2013. október 7-én érkezik meg Athénból Moszkvába, majd az onnan 9000 km-re található Vlagyivosztokba utaztatják.

A 2014. február 7-én kezdődő játékokig hátralévő 123 napban aztán negyven ezer km-es útja során végigjárja az egész orosz föderációt. “Ez megfelel az Egyenlítő hosszának, és nem tudom elképzelni, hogy valaha túlszárnyalják ezt a teljesítményt” – mondta Csernyisenko, hozzátéve, hogy a fáklya a tervek szerint éppen 2014 településen halad majd át, és harmincezer önkéntes vesz részt a stafétában.