Sztárok a gyerekekért

Sztárok a gyerekekért

gálaNyilasi Tibor, Détári Lajos, Véber György és Várhidi Péter is pályára lép az ezúttal is sztárok sorát felvonultató jótékonysági Gabora Gálán szombaton a salgótarjáni sportcsarnokban. A focigálát huszadszor rendezik meg, a bevételt pedig, ahogy minden évben, most is egy gyermekintézménynek adják.

Húsz év alatt közel hatvan millió forint gyűlt össze a gálák bevételeiből. Gabora János főszervező elmondta, idén a salgótarjáni Beszterce lakótelepi általános iskola a kedvezményezett, a pénzből az iskola sportudvarát szeretnék felújítani. „Ebben az elanyagiasodott világban a részt vevő csapatok a saját költségükön jönnek, és nem kérnek semmilyen juttatást.”
    
A hetvenszeres válogatott úgy izgul, mint az első válogatottsága alkalmával, vagy a világválogatott már hetekkel korábban érdeklődik, hogy telt ház lesz-e, kikkel kerültek egy csoportba – tette hozzá Gabora János, aki a rendezvényért az utóbbi tíz évben a Salgótarján Sportjáért, a Salgótarján Gyermekeiért és Ifjúságáért, és Nógrád megye Príma-díját is elnyerte.
 
Az idei gálán 11 csapat szerepel majd, az “A” csoportban a Ferencváros, az MTK és a Pécsi MSC, a “B”-ben a Győri ETO FC, a Hotel Salgó és az Újpest FC, míg bemutató- és gálamérkőzéseket játszik a Sport TV és a Játékvezetők csapata, a Coca-Cola Válogatott, a Gyöngyös Prompt és a Gabora Team.
    
A Salgótarjánban legnépszerűbb és mindig teltházas sporteseményen a többi között pályára lép Ebedli Zoltán, Lipcsei Péter, Vincze Ottó a Fradiban, Kuttor Attila, Hajszán Gyula az ETO-ban, Illés Béla, Halmai Gábor az MTK-ban, Dárdai Pál, Bodnár László a Pécsben, Szlezák Zoltán, Mészöly Géza az Újpestben. A Sport TV második alkalommal, és teljes csapattal érkezik Salgótarjánba. A bírók csapatát erősíti Kassai Viktor vagy Oláh Gábor. A gála játékvezetői: Arany Tamás, Ábrahám Attila, Tóth István és Varga Gábor. A Gabora Gálát eddig legtöbbször, tízszer a Ferencváros csapata nyerte, a legutóbbit viszont az Újpest, amely először diadalmaskodott a jótékonysági rendezvényen.