Mégis lesz Eger-rali

Mégis lesz Eger-rali

raliA rali szervezői hétfőn közölték, nincs megfelelő anyagi hátterük a veseny megrendezéséhez. Úgy tűnt idén elmarad a futam, de az utolsó pillanatban mégis sikerült megoldást találni.

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ)  tájékoztatása szerint a szervezet elkötelezett a futam megtartása mellett és sikerült támogatót találni a rendezési költségben jelentkező mintegy harminc százalékos hiány megszüntetéséhez. Botka Endre megbízott rali-szakágvezető elmondta, mindenképpen lesz verseny, egyedül az a kérdés, hogy a március 30. és április 1. között esedékes viadalt az MNASZ, vagy az eredeti szervezők bonyolítják majd le. Az Eger-rali rendezői hétfőn közölték, hogy az anyagi háttér hiánya miatt elmarad a futam.

“Szinte megállás nélkül azon dolgozott mindenki a szervező bejelentését követően, hogy ne maradjon el az immár hagyományosan Egerben rendezett idénynyitó” – fogalmazott Botka Endre. – “Az MNASZ abszolút elkötelezett a verseny megrendezésében, így rövid időn belül egy támogató segítségével kipótoljuk a futam megtartásának anyagi hátteréből hiányzó harminc százalékot. Már tárgyalunk a szervezőkkel az Eger-rali megtartásáról, ám ha így sem vállalják, akkor a szövetség saját hatáskörben rendezi meg az idénynyitót. Kijelenthetem, mindenképpen szeretnénk, ha lenne verseny, azaz március 30. és április 1. között immár kilencedik alkalommal Egerben kezdődhetne a pontvadászat.” A hatfutamos országos bajnokság utolsó versenyét, a Miskolc-ralit a tervek szerint november 16. és 18. között rendezik.

Kapcsolódó cikkek