Centenáriumi női kosárkupadöntő

Centenáriumi női kosárkupadöntő

Győr első alkalommal ad otthont a női kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjének, amelynek pénteki elődöntőjében a Pécs a házigazdával, a Sopron pedig a Zala Volánnal csap összes. A helyosztókat szombaton tartják az Egyetemi Csarnokban.

Fűzy András, a rendező klub elnöke – egyben a magyar szövetség (MKOSZ) alelnöke – az eseményt felvezető keddi sajtótájékoztatón kiemelte, különleges az alkalom, hiszen első ízben házigazdái az eseménynek, és emeli a viadal rangját, hogy ezt éppen az MKOSZ centenáriumi évében teheti. “A négyes döntő résztvevői közül csak Győr pályázott a finálé megrendezésére, úgy láttuk, a többi klub is azt várta, hogy mi legyünk a házigazdák. Szerintem ez a munkánk elismerése is egyben” – jelentette ki Fűzy András.

Az esélyekről szólva Fűzy Ákos, az UNI SEAT Győr vezetőedzője elmondta:
“Ha a rendezésért nem is volt nagy harc, a trófeáért a pályán minden bizonnyal nagyon meg kell majd küzdeni. A Pécs elleni elődöntőben harcos, kiegyensúlyozott, fordulatos mérkőzésre számítok. Ebben az esetben nincs jelentősége, hogy a bajnokságban oda-vissza legyőztük a Pécset, mert korábbi csapatom a nehéz körülményekből mindig tud erőt meríteni. Szeretnénk megragadni a hazai pálya kínálta esélyt, a döntőben pedig bravúrra készülünk: jó lenne megünnepelni a győri klub első Magyar Kupa-győzelmét!”

A Digi női Magyar Kupa négyes döntőjének programja:
péntek:
Pécs 2010 – Uni SEAT Győr 16:45 ó
Uniqua-Euroleasing Sopron-Zala Volán 19 ó
szombat:
a 3. helyért 13:45 ó
döntő 16 ó