szurkoló zászlóval a kezében (archív)

Győzelem a németek ellen, közel a továbbjutás

Győzelem a németek ellen, közel a továbbjutás

Óriási lépést tett az Európa-bajnoki részvétel kiharcolása felé a magyar női kézilabda-válogatott, amely csütörtökön, a selejtező 3. fordulójában 25-23-ra nyert a német csapat ellen Nyíregyházán, és így továbbra is százszázalékos.

A két együttes vasárnap, Trierben ismét összecsap, és ha megint nyer Karl Erik Böhn szövetségi kapitány alakulata, akkor szinte biztosan csoportelsőként jut ki a decemberi, hollandiai kontinensviadalra.

A norvég Böhnnek ez volt ez első komoly megméretése magyar szövetségi kapitányként, hiszen az azeriek és a fehéroroszok elleni diadal kötelező jellegű volt még októberben. A magyarok éppen a németek elleni, tavaly nyári vereség miatt nem vehettek részt a 2011-es világbajnokságon, és ennek következtében a londoni olimpiáról is lemaradtak. A hazaiaktól hiányzott a sérült Vérten és a beteg Szucsánszky.
Telt ház, 3500 néző várta a kezdést, és a szurkolók remek hangulatot varázsoltak. Eleinte felváltva vezettek a csapatok, majd 3-3-nál Görbicz büntetőt hibázott, ám Herr szép védéssel helyrehozta a társ hibáját. Kovacsicz kiválóan kezdett, az első négy hazai találatból hármat vállalt, a túloldalon Nadgornajának volt hasonló mutatója.  Később Zácsik és Althaus pillanatai következtek, amikor pedig elöl Hornyák és Görbicz, hátul pedig a védelem sziporkázott, a gyors indításoknak köszönhetően 11-6 lett a 19. percben. A német kapitány 12-7-nél időt kért, és ettől kezdve jelentősen feljavult a vendégek védekezése, és kicsit faragtak a hátrányukból.


A második félidő 4-1-es vendégrohammal indult, Nadgornaja szinte megállíthatatlan volt, ráadásul Görbicz újabb hetest rontott. Böhn cserékkel igyekezett frissíteni csapatát, ám ez nem érte el a kívánt hatást. A 47. percben egyenlítettek, majd a 49.-ben fordítottak a németek (19-20), és emberhátrányuk alatt is tartották minimális előnyüket. Bulath szerencsés büntetőjével 21-21 lett, Kovacsicz találatával pedig már ismét a hazaiak vezettek. Nadgornaja először ekkor hibázott a meccs során, pattintott büntetője fölé vágódott. Ez nyugtatóan hatott a házigazdákra, majd az 56. percben 24-21-es magyar előnynél a vendégek időt kértek. Herr a folytatásban újra remekelt, Bulath pedig lélektanilag fontos gólt szerzett – sőt, közvetlenül a lefújás előtt Kiss is hétméterest fogott, és így szoros csatában meglett a fontos győzelem.

Karl Erik Böhn:
“A két ponttal elégedett vagyok. Sajnos, a második félidőben voltak gondjaink, nem igazán találtuk a németek feljavult védekezésének ellenszerét. Fontos pillanatokban, különösen a végjátékban mindig akadt valaki, aki átlendítette a csapatot a holtponton. Fantasztikus volt a hangulat, a közönség is sokat segített. Kielemezzük ezt a meccset, és a szükséges helyeken változtatunk a vasárnapi csatára”

Heine Jensen, a németek dán szövetségi kapitánya:
“Az első félidő után, a szünetben sikerült felrázni a csapatomat, sokkal keményebben, stabilabban védekeztünk. Végül a magyaroknak voltak nyerő emberei. A vasárnapi meccsre mi is készülünk valami mással.”

Görbicz Anita:
“A jól sikerült első félidő után valami történt, nem tudtuk annyira megbontani a németek védőfalát. Fordítottak, és nagyon nehéz volt visszajönni. Most gyakorolni fogjuk, miként tudunk majd a kinti mérkőzésen eredményesen játszani, mert ott is győzni akarunk!”