Az Olimpiai Bajnokok Klubjának üzenete

Az Olimpiai Bajnokok Klubjának üzenete

London OlimpiaAz ellenfelek tiszteletére és a sportszerű versenyzésre bíztatja a londoni olimpiára készülő magyar sportolókat az Olimpiai Bajnokok Klubja. A 164 magyar aranyérmes nevében 100 nappal az ötkarikás játékok előtt megfogalmazott levelében felhívja a figyelmet, hogy várhatóan egy kisebb létszámú csapatnak kell folytatnia a dicső hagyományokat.

“Barátsággal, szeretettel köszöntjük utódainkat, a XXX. Nyári Olimpiai Játékokra készülő magyar csapat minden versenyzőjét” – kezdődik a levél, amely emlékeztetett rá, hogy a kvótásoknak nehéz, küzdelmes viadalokon, minden elismerést megérdemlő teljesítménnyel sikerült megszerezniük az indulás jogát.
“Jó néhány sportágban még nem fejeződtek be ezek a kvalifikációs versenyek, szerepléseteket figyelemmel kisérve szurkolunk értetek. A csapat létszáma azonban a jelenlegiek szerint kisebb lesz, mint volt a korábbi olimpiákon. Ezzel egy időben a résztvevő nemzetek száma jelentősen emelkedett, az élmezőny kiszélesedett és a jó szereplést világszerte fokozott érdeklődés kíséri. Biztosak vagyunk azonban abban, hogy az ünnepélyes megnyitóig hátralévő száz nap alatt is mindent megtesztek az eredményes helytállásért. Ahogyan mi annak idején, Ti is az olimpiára, Londonra gondolva alusztok el és ébredtek. Tudjátok, hogy pályafutásotok legnagyobb erőpróbája, a versenyek versenye, az olimpia következik. Őszintén kívánjuk, hogy a legjobb formában versenyezve, a legjobb teljesítményt nyújtva érjétek el céljaitokat, váljanak valóra vágyaitok. Ne feledjétek, hogy a magyar színeket, köztársaságunkat képviselitek. Legyetek szolidárisak egymáshoz, alkossatok igazi, összetartó csapatot. Dicső hagyományainkat megőrizve, példánkat követve eredményeitekkel és magatartásotokkal egyaránt öregbítsétek szeretett hazánk jó hírét, szerezzetek örömet a határainkon innen és túl élő minden magyar embernek. Versenyezzetek bátran, ellenfeleiteket tisztelve, a fair play szellemében és ami a legfontosabb, tisztán, becsületesen. Ezt kívánja mindnyájatoknak a 164 magyar aranyérmes nevében az Olimpiai Bajnokok Klubja elnöksége.”