Újabb arany az úszó EB-ről

Újabb arany az úszó EB-ről

Megvan az arany! fotó: Illyés Tibor/MTICseh László arany-, Biczó Bence pedig ezüstérmet nyert 200 m pillangón a debreceni úszó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.

Fantasztikusan kezdett a szám olimpia ezüstérmese, aki 50 méter után már nagy fölénnyel vezetett. Cseh elképesztő tempóját egyszerűen képtelenek voltak tartani a riválisok, így a táv felénél már látszott, hogy nem lehet tőle elvenni az aranyérmet. Eközben Biczó 50 méterrel a vége előtt hatalmas hajrába kezdett, ezzel megszerezte az ezüstérmet.

“A végére eldobtam a vasmacskát, a karom nagyon elfáradt, és alig vártam már, hogy vége legyen a számnak – mondta a Debrecenben második aranyát megszerző Cseh. – Megpróbáltam a magam iramával törődni, nagyon jól ment az úszás, de ennél még jobb időt szerettem volna úszni.”  A 26 éves Cseh az Európa-bajnokságok történetének legeredményesebb magyar úszója lett, ez volt ugyanis a tizedik aranyérme, és ezzel megelőzte az 1996-ban visszavonult, kilencszeres Eb-győztes Egerszegi Krisztinát. “Abszolút elégedett vagyok, 19 évesen Európa-bajnoki ezüstérmes lettem, nincs mit kifogásolnom – nyilatkozta az ifjúsági olimpiai bajnok Biczó. – Rosszabb időt úsztam a döntőben, mint az elődöntőben, ezt még ki kell elemeznem; a végén éreztem, hogy kezdek feljönni, talán előbb kellett volna megindítani a hajrát, igazából nem mertem megkockáztatni, de szerintem bírtam volna. Jól esett az úszás, de elfáradtam, kiúsztam magam.”   

Cseh Laci aranya

A győztes Cseh László, a második helyezett brit James Goddard és a harmadik helyen végzett osztrák Markus Rogan mutatja érmét a 200 méteres vegyesúszás eredményhirdetése után a 31. úszó Európa-bajnokságon, a Debreceni Sportuszodában.fotó: Illyés Tibor/MTI

Eredmények:    

férfiak:    

200 m pillangó

Európa-bajnok:  CSEH LÁSZLÓ 1:54.95 perc

2. BICZÓ BENCE 1:55.85

3. Joannisz Drimonakosz (Görögország) 1:56.48