Férfi vízilabda BL

Férfi vízilabda BL

vízilabdaA Szeged száll medencébe először az első számú európai kupasorozatban, a Bajnokok Ligájában érdekelt magyar férfi vízilabdacsapatok közül.

A szövetség csütörtöki értesítője szerint a legutóbbi ob I-es idényben bronzérmes csongrádi alakulat a szeptember 14. és 16. közötti selejtezőkben indul. Ugyanakkor a 24 együttes alkotta főtáblának eleve tagja a bajnoki címvédő Vasas és a legutóbbi szezonban második Eger gárdája, így nekik nem kell selejtezniük.

A Bajnokok Ligájának főtábláján idén nem 16, hanem 24 csapat szerepel, őket négy, egyenként hatcsapatos csoportba sorolják. Minden csoportból az első négy jut tovább, de onnantól már egyenes kiesés szakasz következik, vagyis a nyolcaddöntőből és a negyeddöntőből is a párharcok győztesei folytathatják. A legvégén állva maradt együttesek ugyanakkor a korábbi évek mintájára az úgynevezett Final Fourban, a négyes döntőben küzdenek meg a BL-elsőségért.