Időben felépülhet a debreceni stadion

Időben felépülhet a debreceni stadion

debreceni stadionKósa Lajos polgármester szerint mind a jogszabályi és pénzügyi feltételek, mind a tervezési folyamat állapota adott ahhoz, hogy 2014 tavaszára felépüljön Debrecen új Nagyerdei Stadionja.

“Mivel a projektet kiemelt állami beruházássá nyilvánították, az elkészült és augusztus 2-án beadandó terveket a megyei kormányhivatalnak 60 napon belül engedélyeznie kell. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb szeptember végén kiírhatjuk a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre, a munkálatok pedig még az idén megindulhatnak” – részletezte a fideszes politikus a pénteki sajtótájékoztatón. “Az év hátralévő részében, várhatóan még szeptemberben elkészítjük a tendertervet, beszerezzük az építési engedélyt, kidolgozzuk a stadion üzemeltetésének stratégiáját, és döntünk a kivitelezőről.”

stadion

Kósa Lajos a korábban közölteknél is pontosabban mutatta be a stadion paramétereit. Ebből kiderült, hogy a létesítményben lesz a város legnagyobb, 1500 főt befogadni képes, melegkonyhával rendelkező rendezvényterme, hogy a stadion a kapuk méretei miatt a Virágkarneváli menetnek és a Campus Fesztiválnak is otthonául szolgálhat majd, illetve hogy már a 2015-től életbe lépő UEFA-előírásokat is figyelembe vették.

éjszaka

Papp László alpolgármester ismertette, a létesítmény ötszintes lesz, a 370 négyzetméteres öltözőblokk akár négycsapatos tornák megrendezését is lehetővé teszi majd, s a DVSC ajándékboltot és múzeumot is működtet majd a stadionban.