Újabb magyar érem! Marosi Ádám bronzérmes

Újabb magyar érem! Marosi Ádám bronzérmes

Bronzérmes lett Marosi Ádám, fotó: Kollányi Péter/MTIMarosi Ádám lett a harmadik a londoni olimpia szombati öttusaversenyében.

A 2009-ben, ugyancsak Londonban világbajnok Marosi a vívás után hatodik, az úszást követően hetedik volt, majd hibátlanul lovagolt, így ötödikként vágott neki a lövészetekkel kombinált futásnak, melyben két helyet előrelépett. A magyar öttusasport 14. egyéni olimpiai érmét gyűjtötte be, a harmadik bronzot. Marosi egyben a magyar londoni küldöttség 17. érmét – ötödik bronzát – szerezte. A záró számra, a lövészettel nehezített futásra – akárcsak a lovaglásra – a Greenwich Parkban található lovaspályán került sor mintegy 20 ezer néző, köztük sok magyar előtt. Olimpián most mutatkozott be a kombinált szám, s a sportág világversenyein már kipróbált lézerpisztolyos lövészet.    

A stadion egyik végében helyezték el a lőállásokat, az öt találat után az arénán kívülre vezetett az útvonal, majd belül egy kanyargó pályán értek vissza az öttusázók 1000 méter megtétele után az újabb lövészethez. Összesen 3000 méter várt az indulókra. Az összetettben élen álló, 2010-ben Európa-bajnok, kétszeres vb-ezüstérmes cseh David Svoboda egy másodperccel hamarabb kezdhette az utolsó tusát, mint a második kínai Cao Csung-zsung, az idei világbajnok orosz Alekszandr Leszun és Kasza Róbert kilenc másodperccel az éllovas után rajtolhatott. Marosi Ádám 11 mp-cel követte Svobodát, utána öt mp-cel indult a címvédő orosz Andrej Mojszejev. 

Az első sorozat után Kasza harmadikként, Marosi negyedikként kezdte meg az 1000 métert. Cao ért elsőként vissza a lövészethez, mögötte Svoboda, Marosi, Leszun és Kasza volt a sorrend. A második 1000 méter végén Svoboda visszaelőzte a kínait, Marosi futott a harmadik helyen, a többiek lemaradtak. Cao pontosabban célzott, ismét ellépett cseh riválisától. Marosi 12 mp-cel követte az éllovast, Kasza viszont visszaesett a hetedik helyre. Az utolsó körben már látszott, hogy a vezető hármas közé más nem tud beférkőzni. Svoboda megint lehagyta Caót, biztosan vezetve ért vissza a stadionba, s szerezte meg az aranyérmet. A kínai mögött jött be Marosi, majd a három érmes összeölelkezett a célban. Marosi boldogan vezényelt a magyar szurkolóknak, aztán a piros-fehér-zöld zászlóval a hátán futott tiszteletkört a többiekkel együtt. Az idén Eb-második Kaszának a harmadik sorozatban 11 lövés kellett az öt találathoz, ezzel alaposan visszacsúszott, végül a 12. helyen ért célba.    

Eredmények: öttusa, férfiak, olimpiai bajnok: David Svoboda (Csehország) 5928 pont 2. Cao Csung-zsung (Cao Zhongrong, Kína) 5904 3. MAROSI ÁDÁM 5836 (vívás: 20 győzelem/15 vereség/880 pont, úszás: 2:02.08 perc/1336, lovaglás: 1200 pont, 10:45.72 perc/2420 pont)               …12. KASZA RÓBERT 5676 (20/15/880, 2:01.59/1344, 1200, 11:27.85/2252)

Kapcsolódó cikkek