Ősszel dönt a folytatásról

Ősszel dönt a folytatásról

Kemény DénesKemény Dénes

Ősszel dőlhet el, folytatja-e munkáját januártól Kemény Dénes, a londoni olimpián ötödik helyen végző magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szakvezetőként sorozatban három ötkarikás aranyat (2000, 2004, 2008) nyert edző a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, más válogatottért képtelen lenne hasonlóképpen dolgozni, mint tette azt a magyar csapatért.

“Nagyon szeretném elkerülni, hogy másik válogatott kispadjára üljek le valaha is” – fogalmazott. “Másutt ugyanis nem tudnám ezt az aszkéta-felfogást képviselni a csapat érdekében, turistának viszont nem mennék.”

A londoni játékokon elért eredménnyel kapcsolatban Kemény úgy nyilatkozott, a válogatott későbbi sikerei szempontjából fontos részletesen értékelni az idei olimpiát: “Hogy a válogatott kispadján fogok-e januártól is ülni? Ez része az ősszel eldöntendő kérdéseknek. Ennél azonban sokkal lényeges ennek az olimpiának, ennek a négy évnek az alapos elemzése annak érdekében, hogy akár én, akár valaki más levonhassa a következtetéseket a januártól minél erősebb válogatott érdekében” – mondta.

“Nem tudok most a fiúk fejével gondolkozni az olimpia utáni válogatottbeli folytatásról. Nem is helyes szerintem ennyire közel, érzelmek hatása alatt végleges döntéseket hozni. Úgy gondolom, hogy a csapat közel fele vagy Londonban játszott utoljára, vagy igazából fontos szerepet ott töltött be utoljára.”

Kemény elárulta, barátai, ismerősei gratulálnak a kapitányként ledolgozott 16 évéhez, s a négy olimpiai részvételhez, így ritkán tud elvonatkoztatni a londoni szerepléstől.

“Naponta felhozzák bennem a dolgokat. De javul a helyzet, ma például már hajnali ötig tudtam aludni agyalás helyett. A higgadt elemzéshez azonban majd kell egy időszak, amikor egyáltalán nem foglalkozom az olimpiával.”

A kudarccal felérő ötödik helyről így nyilatkozott: “Nem vagyok benne biztos, hogy egy-két mezőnyjátékos meg tudta ismételni tavalyi sanghaji formáját. Nem volt tapasztalatom abban, hogyan kell háromszoros aranyérmeseket felkészíteni, vezényelni egy újabb olimpiára, a veszélypontokkal együtt. Ezt most tanultam meg, kicsit későn.”

Kemény azt mondta, embert próbáló volt, hogy rögtön két vereséggel kezdtek.
“A szerbek elleni nyitóvereség sokkoló volt, nem volt még bennünk olimpiai tűz” – fogalmazott. “Miközben a csapat az előző olimpiákhoz képest is rengeteget készült, magam is aszkétaként szolgáltam a cél érdekében. A rossz kezdés azonban rengeteg energiát felemésztett bennem is. Az olaszok elleni kieséses meccsen talán ezt az árat is megfizettük. Egy-egy összecsapáson fázisban közel voltunk a legjobb tudásunkhoz, de aztán hibákat követtünk el.”

A kapitány végül hozzátette, volt már olyan olimpiai mérkőzés, amelyet megkönnyezett, de nem Londonban. A mostani játékokon ugyanis csak “keserűséget, tehetetlenséget és csalódottságot” érzett.

A szakvezetőként sorozatban három ötkarikás aranyat (2000, 2004, 2008) nyert edző a Digi Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta, más válogatottért képtelen lenne hasonlóképpen dolgozni, mint tette azt a magyar csapatért.

“Nagyon szeretném elkerülni, hogy másik válogatott kispadjára üljek le valaha is” – fogalmazott. “Másutt ugyanis nem tudnám ezt az aszkéta-felfogást képviselni a csapat érdekében, turistának viszont nem mennék.”

A londoni játékokon elért eredménnyel kapcsolatban Kemény úgy nyilatkozott, a válogatott későbbi sikerei szempontjából fontos részletesen értékelni az idei olimpiát:
“Hogy a válogatott kispadján fogok-e januártól is ülni? Ez része az ősszel eldöntendő kérdéseknek. Ennél azonban sokkal lényeges ennek az olimpiának, ennek a négy évnek az alapos elemzése annak érdekében, hogy akár én, akár valaki más levonhassa a következtetéseket a januártól minél erősebb válogatott érdekében” – mondta.

“Nem tudok most a fiúk fejével gondolkozni az olimpia utáni válogatottbeli folytatásról. Nem is helyes szerintem ennyire közel, érzelmek hatása alatt végleges döntéseket hozni. Úgy gondolom, hogy a csapat közel fele vagy Londonban játszott utoljára, vagy igazából fontos szerepet ott töltött be utoljára.”

Kemény elárulta, barátai, ismerősei gratulálnak a kapitányként ledolgozott 16 évéhez, s a négy olimpiai részvételhez, így ritkán tud elvonatkoztatni a londoni szerepléstől.

“Naponta felhozzák bennem a dolgokat. De javul a helyzet, ma például már hajnali ötig tudtam aludni agyalás helyett. A higgadt elemzéshez azonban majd kell egy időszak, amikor egyáltalán nem foglalkozom az olimpiával.”

A kudarccal felérő ötödik helyről így nyilatkozott: “Nem vagyok benne biztos, hogy egy-két mezőnyjátékos meg tudta ismételni tavalyi sanghaji formáját. Nem volt tapasztalatom abban, hogyan kell háromszoros aranyérmeseket felkészíteni, vezényelni egy újabb olimpiára, a veszélypontokkal együtt. Ezt most tanultam meg, kicsit későn.”

Kemény azt mondta, embert próbáló volt, hogy rögtön két vereséggel kezdtek.
“A szerbek elleni nyitóvereség sokkoló volt, nem volt még bennünk olimpiai tűz” – fogalmazott. “Miközben a csapat az előző olimpiákhoz képest is rengeteget készült, magam is aszkétaként szolgáltam a cél érdekében. A rossz kezdés azonban rengeteg energiát felemésztett bennem is. Az olaszok elleni kieséses meccsen talán ezt az árat is megfizettük. Egy-egy összecsapáson fázisban közel voltunk a legjobb tudásunkhoz, de aztán hibákat követtünk el.”

A kapitány végül hozzátette, volt már olyan olimpiai mérkőzés, amelyet megkönnyezett, de nem Londonban. A mostani játékokon ugyanis csak “keserűséget, tehetetlenséget és csalódottságot” érzett.

Kapcsolódó cikkek